Az Egykori gödreink Simonffy András egyik novellájának címe, a hetvenes évek közepéről. A szerzőről ma már szinte nem is hallunk, kevésbé ismert, talán csak a bölcsészhallgatók találkoznak a nevével. Kellemes csalódás lenne, ha tévednék, mert Simonffy kiváló író. A budapesti gödrök azonban messzire vannak, időben is, térben is, ezért maradjunk a hazai gödröknél és gödröcskéknél.

Néhány napja polgármesterként kaptam egy kéretlen telefont. Egy számomra ismeretlen férfiú, egy egyazon ismeretlenség homályába vesző cég nevében hívott, hogy aszongya: azonnal írjak alá valami dokumentációt, amit az ő cége készített. Már úton is van, fél óra, és érkezik a hivatalba. Ekkor kezdett a jobb szemöldököm emelkedő pályára állni, mert hát a hivatali ügyintézés útvesztőiben ilyen „felszólítás” ritka, mint a fehér holló. Annyit közölt még, hogy az autópálya-kezelő vállalat (azaz az állam) bízta meg (a cégét), hogy felmérje a régió útjainak állapotát, és az erről készült dokumentumot írassa alá a polgármesterekkel. Egyébként pedig mások már aláírták, csak én merem megkérdőjelezni. A szemöldök után a hangom is kicsit emelkedett állapotba került, mert hát mégsem járja, hogy csak úgy felszólítgassák az önkormányzatokat, hogy a semmiből írogassanak alá dokumentumokat.

A történet lényege azért ennél mélyebben keresendő. Egy dolog alibista módon össze-vissza papíroztatni, más megoldani, amit majd meg kell oldani. Ez pedig – első lépésként – nem más, mint annak a ténynek a felismerése és elismerése, hogy az R7-es gyorsforgalmi út építése egyúttal azt is jelenti, hogy a régió közútjain erőteljes tehergépkocsi-forgalomra lehet számítani. Egy kamion 30 tonna, 10 kamion 300 tonna és így tovább. Hány millió tonna gurul majd végig az utakon, nem tudom, azt viszont igen, hogy a tonnák alatt az útburkolat szinte biztosan tönkremegy. Egyszóval, az említett telefonos felkérés azt volt hivatott előre „vasalni” (már ha valaki azt a későbbiekben megkérdőjelezi), hogy hiszen ilyen meg olyan állapotok uralkodtak az építés előtt.

A történet egy régi emlékképet hoz elő bennem. A bősi vízi erőmű építése jut eszembe, igaz, most nem a tiltakozási része, hanem az, hogy bizony ott egy ideiglenes elkerülő utat készítettek anno. Mi lenne, ha esetleg az elguruló sok száz millióból jutott volna egy – akár csak zúzottkő – kiszolgáló út létrehozására? Gondol itt valaki is a polgárok mindennapjaira? A másod- és harmadrendű utakra? Igaz, ezek most megyei kampánytémák, és előszeretettel ragozzák akár azok is, akik saját házuk táján az építési kerülők felvetésével sokat tehettek volna a megyei utakért, na meg főleg az emberekért…

Simonffy András egykori gödrei – ha jól emlékszem – a háború után ottmaradt lőszerrel játszadozó gyerekek tragikus története. Eldurran egy akna, és meghal egy gyerkőc. Az R7-es remélhetően nem fog tragédiákat okozni, csak annyit, hogy az egész környéken kő kövön nem marad utána. A fővárosból kiáramló tömeg meg a fővárosba beáramló őslakosok végre kulturáltan utazhatnak, de hogy milyen áron, az majd csak utána – s természetesen későn – fog kiderülni.

Őry Péter, az MKP OT elnöke