A szlovák kormányfő és miniszterekből álló kísérete rózsával a kezében járja az országot, hogy tiszteletét fejezze ki a társadalom nőtagjai iránt. Nem is lenne ezzel baj, ha őszinte szándék vezérelné, de mint mindannyian tudjuk, választások lesznek az országban. Mint tudjuk, a 2012-es parlamenti választások eredménye alapján, jócskán kapott szavazatot a Smer-SD Szlovákia déli régióiban is. Felbuzdulva a sikeren kormányfőnk és holdudvara Dunaszerdahelyen is tiszteletét tette az után, hogy a maticás ünnepségen másodrendű polgárokká degradálta az ország kisebbségeit, köztük a magyarokat is.
Hogy a nők iránti tiszteletét Szlovákia vezető politikusai azonban csak szóban deklarálják, konkrét intézkedéseket nem foganatosítanak, mi sem bizonyítja jobban, hogy a nők ugyanazon beosztásban még mindig kevesebbet keresnek, mint a férfiak. A 2012-es évet alapul véve csak 59 nap után, 2013. február 28-án érték el a férfiak bérének értékét. Igaz, hogy Szlovákiában az egyre növekvő munkanélküliség az elsődleges probléma, de ez nem jelentheti azt, hogy a nők és férfiak bérezése közötti jelentős különbséggel meg kell békélni. Egyáltalán nem, sőt minden alkalmat meg kell ragadni, hogy erre a problémára, amely évek óta megoldásra vár, felhívjuk a figyelmet.
A Római Szerződésnek 1957-től része a nők és a férfiak egyazon munkavégzéséért járó, egyenrangú bérezésének alapelve. A szerződés értelmében a nemek közötti egyenlőség a bérezésnél annyit jelent, hogy a teljesítmény alapú bérezésnél ugyanazon bér jár a nőknek és a férfiaknak, az órabér esetén egyforma munkáért egyforma órabér jár. Sajnos Szlovákiában csak papíron!
A társadalmat most, amikor rohamlépésekben nő a munkanélküliség, a nők és a férfiak bérezése közti különbségek mértéke nem igazán foglalkoztatja, az emberek számára sokkal fontosabb szempont, hogy legyen egyáltalán munkalehetőség. Hatványozottan érvényes ez az állítás Dél-Szlovákia esetében, tehát Szlovákia magyarlakta területeire, ahol tudvalevő, hogy tartósan a legmagasabb a munkanélküliség. Itt a nők szívesen vállalnának munkát alacsonyabb bérért is, de sajnos sok esetben még a férfiak sem tudnak elhelyezkedni.
Tekintettel arra, hogy Szlovákia lakossága többségében konzervatív értékrendet vall, tiszteletben tartja a hagyományokat, elfogadja, illetve tolerálja a nemek közti különbségeken alapuló sztereotípiák létjogosultságát, gyakran előfordul, hogy a nők kevesebbet keresnek, mint férfi kollégáik. A munkaadó a bér megállapításánál automatikusan bekalkulálja azokat a rizikófaktorokat, amelyek a női munkavállalónál előadódhatnak, míg férfi kollégájánál kisebb a valószínűségük, pl. az anyasági szabadság túl hosszú időtartama (3 év) utáni szakmai beilleszkedés és a felzárkózás nehézségei, kisgyermekes nőknél a gyakori betegszabadság stb.
A nők bérezése kapcsán az elmúlt évtizedekben kialakult egy különös jelenség is, mégpedig a szakmák szegregációja, létrejöttek az ún. női foglalkozások, az alacsonyan honorált, női foglalkozások, amelyek jellemzően magukon viselik a másodlagos munkapiac jegyeit, mint például alacsony fizetés, alacsony társadalmi elismerés. A gazdaságban ilyen például a textilipar, élelmiszeripar, de ebbe a csoportba tartozik a pedagógus, nővér, ápoló munkája is.
A munkanélküliség össztársadalmi problémáját figyelmen kívül hagyva, társadalmi szemléletváltására van szükség, mely szerint a nők elsődleges feladata még mindig a család ellátása. A munkahelyi karrier csak utána következik. A nők munkahelyi és családi kötelezettségeinek összehangolását elősegítő intézkedések, törvényi kötelezettségek bevezetése nélkül ez a probléma nehezen oldódik meg. Fontosnak tartom továbbá a férfiak nagyobb mértékű részvételét a családi kötelezettségekben, hogy a munkavállalók számára ne jelentsen rizikófaktort a női alkalmazott, és csupán ezért ne tegyenek különbséget a női és a férfi alkalmazott bére között.
Az esélyegyenlőség biztosítása céljából át kell venni a jól bevált külföldi gyakorlatokat és fontos az információáramlás hatékonyságának növelése is. A férfiak és nők keresete közötti különbségek felszámolásához rendszeresen ismertetni kell a munkavállalókkal az egyes ágazatokban a bérek nagyságát külön a nők, és külön a férfiak esetében. Ugyanis sok nő a munkaszerződés megkötésekor nem tudja, mennyit keresnek férfi kollégái az adott beosztásban.
Erkölcsileg, a gazdasági helyzet javulása esetén anyagilag is támogatni kell a családbarát munkaadókat, ösztönözni őket olyan munkahelyek és munkafeltételek kialakítására, amelyek lehetővé teszik a munkahelyi és a családi kötelességek összehangolását anélkül, hogy a nők hátrányos helyzetbe kerüljenek férfi kollégáikkal szemben, ami elsősorban bérezésükön mutatkozik meg.
Meggyőződésem, hogy a nőnapkor, szinte „kötelezően” átnyújtott virág helyett a nők szívesebben vennék, ha a férfitársadalom átértékelné a nők társadalomban betöltött szerepvállalását, a munkaadók pedig fokozatosan csökkentenék, illetve felszámolnák a nők és a férfiak közötti bérszakadékot, hogy pár év múlva az egyenlő bérezés ne csak jogi szabályozásként létezzen, hanem a gyakorlatban is valósággá váljék.
Németh Gabriella,
az MKP szociális, családpolitikai és egészségügyi alelnöke
