Bő tíz éve az építőipari nagyvállalat óriásplakátjain a következő szöveg virított: „Váhostav neváha, stavia”, vagyis a Váhostav nem mérlegel, épít. Az utóbbi hónapok, évek során a szlogen visszájára fordult: az építést jobbára felváltotta a kőkemény mérlegelés. A Vág menti vállalat ügyében lassan elcsitulnak a felfokozott indulatok, a törvényhozás elfogadta a vonatkozó törvénymódosítást, a köztársasági elnök aláírta, a beszállító közepes és kisvállalkozók pedig tovább reménykedhetnek.
Múlt csütörtökön a Váhostav hitelezőinek tanácsa úgy döntött, mégsem helyezik csődeljárás alá a vállalatot, megszavazták e helyett a vállalat csődvédelmi egyezségét. A hitelező alvállalkozók érdekében úgy döntöttek, hogy a vállalat szerkezeti átalakítása folyamán 3,9 millióval többet kapjanak az alvállalkozók, vagyis kinnlevőségeik 15 százaléka helyett azok 18,75 százalékát öt éves futamidővel. A kivitelező kis- és közepes vállalkozók számára az egyik és a másik javaslat is kritikátlanul alacsony, szinte szóra sem érdemes. Vállalkozásukat, vállalatukat nem menti meg. Miközben a Váhostav illetékesei kijelentették: a semminél több. Cinikus hozzállás. A kormány a bankbetétek védelmét szolgáló alapból, az állami Fejlesztési és Kezesbank közvetítésével középtávon az alvállalkozók kinnlevőségeinek felét állja majd. Ám az alvállalkozók számára a térítés összege mellett az időfaktor a másik kulcskérdés. A túlélésük miatt.
Mégis, hol történt a hiba? Elsősorban a vállalkozások jogi környezete az, ami lehetővé tette a súlyos deformációt. Szlovákiában a törvényhozás évente elfogad több száz új törvényt vagy módosítja a korábbit, a legiszlatív környezet mégis lehetővé teszi, hogy még csak nem is a csődeljárás folyamán, csupán a fő vállalkozó szerkezeti átalakítása révén ellehetetlenítsék, kisemmizzék az alvállalkozókat. Másodsorban lehetővé teszi mindazt, ami a Váhostav-Sk-ban történt. Amellett, hogy a vállalat ezerötszáz dolgozót alkalmaz, számos tevékenységet kiszervez alvállalkozókkal, köztük átláthatatlan tulajdonosi szerkezetű postafiókos cégekkel végeztet el. Noha jól tudja, hogy saját költségei és az alvállalkozók által elvégzett munka utáni számlák végösszege feletti értékben (hogy némi profit is képződjön) leadott árajánlata a közbeszerzésen elbukik, ezért művileg jelentősen mérsékelt árakkal száll versenybe. Jól tudja ugyanis, hogy korrekt árkalkulációval, amely a tényleges költségeit fedezné, a versenyt elbukná. Viszont a megrendeléshez és a munkához ragaszkodik, előre menekül. Tudja, hogy alkalmazottait vagy alvállalkozóit nem tudja majd kifizetni. A vesztébe rohan, mert érzi, megfelelő politikai konstellációnál az államigazgatás segítségére lesz. Így is lett. Annak ellenére, hogy a kereskedelmi törvénykönyv rendelkezései alapján a részvénytársaság részvényesei és ügyvezetői személyes vagyonukkal felelnek tevékenységük következményeiért. Az csupán hab a tortán, hogy a kiszervezés folyamán olyan postafiókos cégekkel végezteti el a munka jelentős részét, amelyekhez személyi átfedések kötik. Ez csupán itt, a Lajtán innen lehetséges. Az ún. „új demokráciákban”.
Nos, mi a teendő? A Magyar Közösség Pártja Gazdasági Tanácsában hosszabb ideje folyamatosan azt javasoltuk, hogy rendezni kell a fő- és alvállalkozók közötti jogviszonyt. Ennek egyik eszköze lehetne a következő: miután a megrendelő-közbeszerző kifizette a fővállalkozónak az elvégzett munkák után járó összeget vagy annak egy részét, a fővállalkozót a törvény kötelezze arra, hogy 15 napon belül rendezze tartozását vagy annak arányos részletét az alvállalkozó felé. E javaslatunk szerepelt az MKP 2012-es parlamenti választási programjában és a 2014-es európai parlamenti választási programjában is.
A kisvállalkozók számára, amelyek a legtöbb esetben a nagy cégek helyett a tényleges munkát végzik, részben megoldást jelentene, ha az ÁFA befizetési kötelezettség az általuk kiállított számla tényleges megtérítése utánra tolódna. A pénzügyi tárca ugyan megtette hasonló törvényjavaslatát, ám az elfogadott módosítás által megszabott határérték alacsony volta miatt, az építkezési kis- és közepes vállalkozókra ez sajnos nem vonatkozik.
Végül elmondható, az ügy főszereplője, az építőipari nagyvállalat nemcsak logójában, hanem a valóságban is négyzetgyököt vont önmagából. Ma a Váhostav-SK korábbi értékének négyzetgyökét sem éri el. A hosszan tartó ügy megtépázta tekintélyét, kérdésessé tette jövőjét, perspektíváját. Eközben padlóra küldött számos kis- és közepes vállalkozót, a hitelező bankok pedig leírhatják kinnlevőségeik jelentős részét. Csúnya sztori, amely végre arra sarkallhatná az illetékeseket, elsősorban a törvényhozókat, hogy küldetésüket vegyék komolyan, a jogszabálykörnyezet alapos újragondolásával előzzék meg a jövőbeni Váhostav-ügyeket, szüntessék meg a kiskapukat, zárják ki a spekuláció ilyen lehetőségét. A fővállalkozó mellett a törvény védje meg végre az alvállalkozót is! Aki más munka híján gyakran arra kényszerül, hogy elfogadja a fővállalkozó által felkínált munkát, noha tudja, mekkora kockázatot vállal.
Farkas Iván, az MKP gazdaságpolitikai alelnöke