Véget ért a tanév. A mai napon számtalan diák és minden bizonnyal nem egy pedagógus fellélegzett. Két hónapig gyakorlatilag szinte az iskola közelébe sem kell menniük. Nem lesznek feladatok, nem lesz számonkérés, nem lesz stressz.

Jöhet a pihenés, az öröm, a móka, az önfeledt szórakozás. Mindenki igyekszik kihasználni a szünidőt, hogy szeptemberben testben és lélekben megújulva térhessen vissza az iskolába. Feltéve, ha meglesz az iskolája...

A szlovák törvényhozás ugyanis szimbolikus üzenetet küldött néhány oktatási intézménynek, hiszen a tanévzáró napjára tűzték ki a közoktatási törvény módosításáról szóló szavazást. Ezen dől el, hány település kisiskolája zárhatja be rövidesen a kapuját. Itt válik el az is, a jövőben milyen úton-módon kerülhetnek majd az érdeklődők az iskolaigazgatói székbe. És nem utolsó sorban világossá válik, milyen súlya van a szakmának és a civil kezdeményezéseknek az oktatási tárcával szemben.

Bár a meteorológia derűs napokat jelez, attól tartok, oktatási körökben már szebb időket is megéltünk. A miniszter arroganciája, a politikai döntések erőltetése a szakmai érvekkel szemben, valamint a kormánypárti képviselők szervilizmusa nem sok jóval kecsegtet. Egyre inkább körvonalazódik, hogy a széthúzás, a pártoskodás, az önös érdekek kidomborítása közösségünket is még nagyobb veszélybe sodorhatják. Amennyiben nem vetünk gátat a politikai rövidlátásnak, ha nem tesszük félre a márciusi megmérettetés kizárólagos jelentőségét, a probléma csak terebélyesedni fog. Összefogásra és szolidaritásra lesz szükség az iskolaügy terén, ha meg akarjuk menteni jövőnk zálogát.

A tanítók idén is rengeteg munkát végeztek felnövekvő generációink érdekében. Úgy illik, hogy a mindennapos önzetlen fáradozásukért és áldozatkészségükért nagy köszönetet mondjunk minden gyermek és szülő nevében. És úgy illik, hogy ugyanakkor az ő érdekükben, valamint egész közösségünk érdekében megmutassuk végre, hogy az oktatás nem lehet politikai csatározás tárgya.

A tanévzáró mindig egyfajta számadás, döntéseink és lépéseink helyességének visszaigazolása. Talán nem véletlen, hogy Szent Iván havának végére esik, amikor sokfelé megkezdődik az aratás. Júniusban számos jeles egyházi ünnepet és csillagászati eseményt tudtunk magunk mögött, ma pedig szinte csodára várunk. Azonban már most világosan látható, hogy a nyarat nem tölthetjük tétlenül. Erőt kell gyűjtenünk, s ha szükséges, erőt kell demonstrálnunk, hogy ne döntsenek rólunk − nélkülünk.

Ahogy a klasszikus Ady-verssor mondja: "Június volt s ujjongtunk, nincs tovább...". Most viszont azért kell mindent megtennünk, hogy szeptemberben, majd még sok-sok évtizeden át: legyen tovább!

A. Szabó László
az MKP oktatási és kulturális alelnöke