Felsőaha községet 1265-ből származó, IV. Béla király körpecsétjével ellátott dokumentum említi először Aha néven. A község ma Verebély városához tartozik.
2015. augusztus 22-én és 23-án tartották itt az első falunapokat. A szombati nap programjában gulyásfőző verseny, focimeccs és gyermekjátékok szerepeltek. A vasárnapi programot szentmise nyitotta, melyre a helyi Szent Imre templomban került sor. Ezt követően a zászló, pecsét, címer és emlékkő megáldása következett. A délutáni programot Zradula Erzsébet, a Csemadok Felsőahai Alapszervezetének elnöke nyitotta meg. Tóth Tibor, Verebély polgármestere magyarul köszönte meg az ahaiaknak az önzetlen munkát és arra kérte őket, továbbra is őrizzék meg hagyományaikat, kultúrájukat és anyanyelvüket. A falunap alkalmából okleveleket adott át az ahai közösség aktív tagjainak. Elismerésben részesült többek között Jókai Mária pedagógus, néprajzkutató, valamint a közelmúltig a községben szolgálatot teljesítő Pati Ferenc Károly lelkiatya is.
A délután folyamán felléptek a helyi, frissen alakult férfi- és női éneklőcsoportok, valamint a verebélyi és zoboralji hagyományőrző csoportok.
A zoboralji hagyományőrzők és a helyi magyarság a templomban megemlékezett Szent István király ünnepéről is. Az ahai falunap mulatsággal zárult.