Megemlékezést tartottak Diószegen a kitelepítés és lakosságcsere 68. évfordulója alkalmából a helyi temetőben állított emléktáblánál. A megemlékezést a diószegi Nagyboldogasszony plébániatemplom énekkara nyitotta Takács Katalin vezényletével, majd Balogh Katalin szavalt. Takács Attila, az MKP helyi szervezetének elnöke, járási elnökségi tag üdvözölte a jelenlevőket, majd felkérte Forró Krisztiánt, a Magyar Közösség Pártja Galántai járási elnökét, megyei képviselőt, hogy mondja el ünnepi beszédét. A szónok sajnálatát fejezte ki, hogy a magyar lakosság harmada, megközelítőleg 1300 személy kényszerült elhagyni otthonát. „Azért emlékezzünk, hogy ilyen soha többé ne történhessen.”

Őt követte Szabó Antal polgármester ünnepi beszéde. Az ünnepi beszédek és Csanaky Eleonóra szavalata után elhelyezték az emlékezés koszorúit.

A Magyar Közösség Pártja nevében Forró Krisztián és Herczog Adolf helyeztek el. Diószeg város nevében Szabó Antal polgármester, a Diószegi Magán Szakközépiskola nevében Takács Attila, a városi alapiskola nevében az intézmény pedagógusai helyezték el a koszorúkat.

Az emlékezés magyar himnusz közös eléneklésével ért véget.

 

Címkék: Diószeg,