Az emóciókkal teli választások után Szlovákia belpolitikája olyanná vált, mint a Duna holtága. Lassan, csöndösen csordogál a folyó, közben a mederben súlyos bálványok sodródnak. A Kaliňák-féle korrupciós ügy feledésbe merül, a nyolcadik tüntetés a belügyminiszter ellen már alig mozgat meg valakit, a miniszterelnöknek meg esze ágában sincs elköltözni lakásából. Szlovákiát újraosztották a kormányzó pártok, mostanra mindenki elhelyezte embereit a közigazgatásban, kinevezték az új igazgatókat, elöljárókat, igazgatótanácsi tagokat. Senki sem kérdez, tudomásul vették, hogy választások után ez így szokás. Nagy a csönd, és az általában nem szokott jót jelenteni.
A politikai ellenzék támadásai után, milyen lehet a belügyminiszter nyara? Cáfolhatatlan bizonyítékok hiányában nem tekintem reálisnak a belügyminiszter menesztését, még ha meglátásom szerint rég időszerű lenne is a leváltása. A személye körül kialakult botrány kirobbanása óta tudható, nincs minden rendben a belügyminiszter ügyeleteivel. Rejtélyes módon azok a személyek, akik vizsgálódnak a korrupciós ügyekben és az adócsalások feltárásában, mindig ráfáznak. Nincs ez másképp most sem, amikor Špirko ügyész ellen lépett fel a hatalom, és a kémfilmekbe illő pszichológiai megfélemlítés elemeit alkalmazva hátráltatják munkáját. A témát ismerjük. A feljelentést tevő személy előjön azzal, hogy az aláírását, mely az általa beterjesztett feljelentésen van, meghamisították. Megvádolják az ügyészt, hogy visszaélt jogkörével. Elfogadhatónak tartom, hogy formális hiba adódhatott, amelyet az ügyész maga is előidézhetett, de kérem szépen, a formális hiba lehetősége messze nem téveszthető össze a hivatalos személy által elkövetett hatalmi jogkörrel való visszaéléssel. Számomra a gond ott kezdődik, hogy visszaélésről szóló vád akkor jelenik meg, amikor az ügyész a SMER csúcspolitikusai és az adócsalások kapcsolatát kezdte boncolgatni. Hát, nem fura, hogy mindig akkor történik valami, mikor a vizsgálódás eredményhez is vezethetne?
Sokat mondó már az is, hogy Danko házelnök úr új házirendet készít. Nincs kifogásom az ellen, hogy korlátozva legyen a képviselők felszólalásra szánt ideje, viszont a megszellőztetett parlamenti szabálymódosítások egyikét-másikat túlzónak és célzottnak tartom. Nem vagyok meggyőződve arról, hogy a politikai kultúra előmozdítása lenne a cél, inkább úgy vélem, hogy nehéz elviselni a kritikát, így a „korrekt politizálás” álcája mögé bújva lesz az ellenzék szája elnémítva. Újra csak nem az okot szüntetik meg, hanem egy konkrét következményre találnak „megoldást”. Ezzel saját kormányprogramjuk ellen cselekszenek, amelynek egyik pontja a korrupció elleni fellépés.
A választások óta eltelt idő rámutatott, hogy a kormánypártok (kivétel nélkül) úgy állatják be az ellenzéket, mint aki destruktív politizálással gátolja az ország fejlődését, illetve Szlovákia sikeres EU-s elnökségét. A kormányban újonnan szerepet vállalt pártok (SNS, MOST-HÍD, SIEŤ), nem tesznek semmit a választási kampányukban hangoztatott elvek alapján. Besorakoztak a tavaly még nagyban támadott és elítélt SMER mögé, felvették a formációt, és foggal-körömmel védik a SMER-t s ezáltal kormányukat. Hogy Szlovákia radikalizálódik, a politikum és a nép közti szakadék egyre mélyül, nem zavarja Őket, mert tudják, ameddig kormányon vannak, veszély nem fenyeget. Aki kritikus hangot üt meg, az a rendszer ellenségévé válik. Hol vannak már azok a hangzatos szavak, amelyeket a politikai dinoszaurusz, a legszavahihetőbb Szlovákiai politikus mondott, mely szerint, ha az ellenzék előjön konstruktív javaslattal, nem okoz gondot támogatni azt? Bizony, Ők, akik még ellenzékben benyújtották az állampolgársági törvény módosító javaslatát, kormánypártként most ellene szavaztak. Ezt nevezem konstruktív támogatásnak.
Ahol ilyen méretet öltött a hatalom, a korrupció és a személyes érdekek találkozása, évtizedek szükségesek ahhoz, hogy mindezt eltüntessük a közéletből. Úgy leszünk ezzel is, mint a kommunizmussal. Az akkori pártkatonák most is a közéletben vannak, csak más mezt viselnek. Ha veszély fenyegeti a struktúrákat, összefognak, lejáratnak, eltüntetnek a süllyesztőben, de pozícióikat nem adják fel. Úgy látom, Szlovákiában a többség még 27 évvel a bársonyos forradalom után sem érett meg arra, hogy maga döntsön sorsáról és ne téveszmét, ne hamis ideológiát kövessen.
Köpöncei Péter
