2017. május 17-21-e között az erdélyi Kolozsvárott ülésezik az Európai Nemzeti Kisebbségek Föderatív Uniójának (FUEN) 62. kongresszusa. A nagy múltra visszatekintő, 32 állam 90 tagszervezetét magába foglaló ernyőszervezet eddigi működésének legfontosabb szakaszához érkezett. A FUEN kolozsvári kongresszusán ma szimbolikusan útnak indítják azt az összeurópai aláírásgyűjtő akciót, amelynek célja egymillió támogató aláírást szerezni a szervezet által kidolgozott, kisebbségvédelmi célú intézkedéscsomaghoz, a Minority SafePack-hez. A történelmi jelentőségű kongresszuson a Magyar Közösség Pártja képviseletében Menyhárt József elnök, Berényi József, Nagyszombat megye alelnöke és Csáky Pál európai parlamenti képviselő vettek részt.
A Minority SafePack célja, hogy a hagyományos nemzeti kisebbségek, illetve a regionális és kisebbségi nyelvek érdekében az Európai Unió szintjén szülessenek olyan jogszabályok és ellenőrző intézményrendszer, amelyek hatékony védelmet nyújtanak e nemzeti és nyelvi közösségeknek, akár az adott uniós tagállammal szemben is. A Minority SafePack eredetileg benyújtott változatát az Európai Bizottság még 2013-ban elutasította és csak az után adott zöld utat a kezdeményezés némileg módosított változatának, hogy a kezdeményezők az EU luxemburgi bíróságán pert nyertek az Európai Bizottsággal szemben. Az európai nemzeti és nyelvi kisebbségek számára történelmi jelentőségű kezdeményezést az Európai Bizottság ez év áprilisában regisztrálta. Ahhoz azonban, hogy a Minority SafePack alapján az Európai Bizottság ténylegesen is kezdeményezze az uniós szintű kisebbségvédelmi jogszabályok megalkotását, 2018. március végéig egymillió aláírást kell összegyűjteni az EU legalább hét tagállamában.
A szlovákiai aláírásgyűjtést a Magyar Közösség Pártja, mint a FUEN régi és aktív tagja szervezi, a szervezési feladatokat Berényi József irányítja. Az aláírásgyűjtés ténylegesen szeptemberben indul el.
Az MKP sajtóosztálya