Andrej Danko mai bejelentése, amely a 2016-ban megkötött koalíciós szerződés felmondását jelentette, időzítését tekintve meglepő, de korántsem előzmények nélküli lépés. A kormányválság jelei már mutatkoztak, hiába volt a látszategység, a koalíciós tanácsok utáni sajtótájékoztatókon már érződött, a felek egyre nehezebben viselik el egymás túlkapásait. Hogy a koalíció végét az Szlovák Nemzeti Párt fogja jelenteni, borítékolható volt. A választások előtt a legtöbbet a Danko-féle „újvonalas SNS” profitált, ha nem akarja pártját ismét a süllyesztőbe taszítani, kénytelen felrúgni a szabályokat. Ugyanezt a legkisebb koalíciós párt elnöke, bár oka bőven lett volna rá, nem tette meg.
A koalíciós szerződés felmondása ugyan nem jelenti automatikusan a kormánykoalíció végét, de felszínre hozott és megerősített néhány érdekes tényt. A kényszer szülte koalíciót kezdetektől kizárólag az egyéni és lobbi érdekek tartották össze, kérdés, az „újratárgyalás” után folytatódhat-e az osztogatás-fosztogatás, vagy, ahogy azt a nemzetiek második embere már jelezte, előrehozott választások következhetnek.
A Magyar Közösség Pártja úgy látja, a tiszta közélet és a stabil kormány létrejöttének feltétele, hogy a választók bizalmával visszaélő pártok és képviselőik helyett új arcok kerüljenek döntéshozó szerepbe. A szlovákiai magyar nemzeti közösség szempontjából a legfontosabb az érdekképviselet megerősítése, és a közösség szempontjait figyelembe vevő prioritások kijelölése. Az MKP mindennek kész eleget tenni.
Menyhárt József, az MKP elnöke
