A Nyitra Megyei Önkormányzat hétfőn megtartotta 5. képviselő-testületi ülését. A testület elfogadta a 2017. gazdasági év zárszámadását. A megye jelentős, 12,8 millió euró gazdasági töblettel zárta az évet. A megye konzervatív, takarékoskodó gazdálkodása az egyik oldalon bebiztosította a törvényes megyei hatáskörök pénzügyi fedezetét, másrészt az előző évekhez hasonló, jelentős gazdasági többlet biztosíthatja a három éve elfogadott prioritásokra – a megyei utak burkolat-felújítása, a szociális terület és az egészségügy – szánt többletforrásokat. Tavaly 2,5 millió euró jutott a kultúra, a sport, az idegenforgalom, a műemlékek védelme, a Leader-társulások, az egészségügy és a szociális ügyek terén a beérkezett pályázatok támogatására települések, iskolák, társadalmi szervezetek, Csemadok alapszervezetek, sportszervezetek részére. 

A megyei képviselő-testület elfogadta a megyei utak burkolat-felújításának tervét 2018-ra. Idén 6,2 millió eurót szánunk e célra a megye költségvetéséből. A Komáromi járásban 6, az Érsekújvári járásban 4, a Lévai járásban 6, a Vágsellyei járásban pedig 3 útszakaszt látunk el új burkolattal.  

Módosított költségvetés

A megyei önkormányzat módosította idei költségvetését. Az MKP frakciója nevében Csenger Tibor megyei alelnök javasolta a komáromi Jókai Színház épület-felújítását, a meghibásodott szerkezeti elemek javítását 83 ezer euró összegben. A megyei testület a javaslatot elfogadta, miközben a Most-Híd megyei alelnöke a javaslatot nem szavazta meg. Nem értjük, miért. Az MKP frakciója nevében javasoltam, hogy a Leader-társulások Nyitra megyei hálózatában az Alsó-Csallóköz Helyi Akciócsoport 49.500 euró támogatást, a Termál Helyi Akciócsoport 46.500 euró megyei támogatást kapjon. A testület e javaslatot is elfogadta. A Párkányi Rendelőintézet 118 ezer euró megyei támogatásban részesül, amely a készültségi szolgálat korszerű biztosítására szolgál.  A Vágsellyei Rendelőintézet 420 ezer euró megyei támogatásban részesül épület-felújításra. Az Érsekújvári Ipariskola 214 ezer euró, a Komáromi Műszaki Középiskola 95 ezer euró, a Vágsellyei Szakközépiskola 125 ezer euró, a Vágsellyei Összevont Középiskola pedig 88 ezer euró megyei támogatásban részesül épület-felújításra.    

Nyitra megye támogatja a Párkányi Rendelőintézet és a Vágsellyei Rendelőintézet IROP-pályázatát, hogy berkeikben Integrált Egészségügyi Központ jöhessen létre az Európai Unió hathatós támogatásának köszönhetően. A megye mint az intézmények fenntartója és üzemeltetője biztosítja a projektek önrészét.

Idegenforgalom

A megyei képviselő-testület jóváhagyta a támogatási rendszerein belül az idegenforgalomra szánt idei támogatásokat 357 ezer euró összegben. Elfogadta továbbá a tanúsítvánnyal rendelkező idegenforgalmi létesítmények idei támogatását 40 ezer euró összegben. A testület elfogadta a gyermekvédelem terén beérkezett pályázatok szociális támogatását 40 ezer euró összegben. Ez utóbbi két támogatási rendszeren belül viszonylag kevés pályázat érkezett Nyitra megye déli járásaiból. Felhívjuk emiatt a potenciális pályázók figyelmét, hogy október 15-ig bátran nyújtsák be pályázataikat a 2019. évre szóló támogatásokra mindazok, akik a pályázati feltételeket teljesítik. 

A tavaly ősszel botrányba torkollt igazgatóválasztást követően a megismételt pályázat alapján a megyei önkormányzat végre kinevezte Helena Markusekovát az érsekújvári Zmeták Ernő Képtár igazgatójává. Mivel az eddigi igazgatónő lemondott, a megyei önkormányzat meghirdette pályázatát az érsekújvári Thain János Múzeum igazgatói tisztségére.

A Nyitra Megyei Önkormányzat jóváhagyta a Komáromi Általános Kórház ingó és ingatlan vagyonának felértékelését, aminek köszönhetően nem 6 millió euró, hanem 7,5 millió euró összegben épülhet meg a sürgősségi ellátás új pavilonja.

Farkas Iván, Nyitra megyei képviselő, az MKP frakcióvezetője

Címkék: Farkas Iván ,