Napokon belül Európa népe, pontosabban (és vélhetően) annak töredéke választani fog. Számtalan kérdés kering a közbeszédben, a kampányszlogenek pedig valamilyen új, szebb, élhetőbb, gondtalanabb jövőt mutatnak fel nekünk. Eközben a való életben a francia cukrász, az olasz taxis, a holland sajtkészítő, a cseh sörfőző, a magyar szakács sem azon morfondíroz, hogy hány uniós normát kell (majd) napi szinten betartania. Igaz, a GDPR világában már azon sem lepődne meg az ember, ha kiderülne: nevén szólítani valakit egyben valamilyen, még nem közismert EU-s norma megsértésével egyenlő.
Globalizálódunk és digitalizálódunk, nem kicsit, nagyon! A politika is változik, száz éve még egy darab föld és az abban rejlő nyersanyagok feletti ellenőrzésért csatáztak, aztán a gyártásé (gyáraké) lett a főszerep. A mai gazdasági és társadalmi létben pedig a „legfőbb” cikk az információ, ha úgy tetszik: az adat lett. Adatok és adathalmazok határozzák meg egy-egy döntés irányát, ezek kötik össze a gazdasági és társadalmi rendszereket. Az adatok úgy áramlanak, mint az emberi idegrendszerben az ingerek. Ma már tudjuk, egy-egy politikai ügyet csupán akkor lehet sikeresen elindítani, ha az „megüti” a politika idegrendszerének ingerküszöbét. Leegyszerűsítve: közösségi gondjainkat csupán akkor tudjuk bemutatni, vagy ezekre sikeresen megoldást keresni, ha –akár nemzetközi porondon is — ezek megütik a politikai ingerküszöböt. Tegyem hozzá, erre pedig akkor van igazán lehetőségünk, ha a politika idegrendszerében legalább egy-egy beépült sejttel rendelkezünk. Ha nem vagyunk ott, drasztikusan csökken az adatok fogadásának és küldésének lehetősége. Európai viszonylatban ez azt jelenti: amennyiben nincs felvidéki magyar képviselő az Európai Parlamentben, a közösség kikerül az adatáramlási rendszerből.
Hogy miért is írom le ezeket a gondolatokat? A válasz nagyon egyszerű: hetek, hónapok óta látom, hogy a digitalizált világban, az interneten eluralkodott az a gondolkodásmód, mely szerint egyes emberek személyes sérelmeiért, a közösség bajaiért kizárólag a politikum a felelős. Teszik ezt úgy, hogy arra terelik a közgondolkodást, forduljon el a választás intézményétől, magyarán: ne menjen el szavazni… Életveszélyes ez, hiszen lehet a mi közösségi idegrendszerünk rossz állapotban, de annál nagyobb veszteség nem érheti a honi és Kárpát-medencei magyarságot, mint az Európai Parlamentből történő „kiesés”. Hogy ennek ki inná meg a levét, azaz ki lenne a vesztese, azt kérem, gondolja végig a tisztelt olvasó. Arra a kérdésre pedig, hogy ki lenne egy ilyen fordulatnak az igazi győztese, nagyon egyszerű a válasz: például az a többségi nemzet, amely nevetve állít emlékművet oda, ahol annak semmi keresnivalója.
Ébredjünk fel! Egy hétig még álmodozhatunk, de ne ébredjünk szomorú reggelre a választás utáni napon!
Őry Péter,
az MKP OT elnöke
