A kampányhajrában sok benyomás éri a választót, sok esetben pedig az elhangzottakkal kapcsolatban kérdések merülnek fel. Kampányzáró, televíziós vitaműsor, nyelvhasználat, elmulasztott lehetőségek, magyar egység, parlamenti bejutás, koalíciós tárgyalások, látható célok, egyéb feladatok mind-mind megválaszolatlan kérdéseket vethetnek fel. Menyhárt Józseffel, az MKP elnökével ezeket a témákat boncolgattuk.
A kampányzárón Bárdos Gyula hivatkozott arra, hogy követtek el hibákat. Ön pedig utalt, rá, hogy egy új lehetőség előtt álltak és a közösség igényét figyelembe vették, így kompromisszumokat kötöttek a Magyar Fórummal és az Összefogás politikusaival. Bárdos Gyula itt milyen múltbeli hibákra gondolhatott?
A közelmúltnak és a régmúltnak mindig is vannak olyan eseményei, melyeket hibaként ítélünk meg. Véleményem szerint Bárdos Gyula arra gondolt, amikor 1998 és 2006 között a Magyar Koalíció Pártja kormányon volt. Sokan illetik kritikával ezt a korszakot: hibaként értékelik a megyerendszer felosztását, amelyet az akkori magyar képviselők ugyan nem szavaztak meg, de gyakorlatilag ott kezdődött a közösségi, térségi visszaszorulásunk, és ennek következményeivel a mai napig számolnunk kell. Ez a megyerendszer jelöli ki azt a keretet, amelyben egy kisebbségi csoport a többségi nemzetrész alá van rendelve számbelileg, és így nem tudja politikailag biztosítani a képviseletét. Azonban látni kell, hogy még így is tudunk eredményesek lenni: az MKP-nak regionális pártként van alelnöke és egy-egy erős frakciója Nagyszombat és Nyitra megyében, valamint Besztercebányán most folynak a tárgyalások, melyek alapján – várhatóan Csúz Péter személyében – lesz egy újabb megyei alelnökünk.
A felvidéki magyar közösségi politikum parlamentbe jutásának az egyik legfontosabb célja a megyerendszer újrarajzolása, a déli megye, esetleg megyék kialakítása. Ha ez nem történik meg, akkor folyamatosan egyre gyengébb lesz a politikai képviseletünk. Ne felejtsük el, hogy 2022-ben az önkormányzati választásokat összekötik a megyei választásokkal, így magas részvétel esetén számunkra nehéz lesz a mostani képviseletet megőrizni.
Lát- e olyan hibákat, amelyek a közelmúltat érintik?
Ami a rövid távú elmulasztott lehetőségeket érinti, nem biztos, hogy köztársaságielnök-jelöltet kellett volna állítanunk: ebben személyes érintettségem és felelősségem is van.
Egy elmulasztott lehetőségként lehetne értékelni a himnusztörvény melletti elköteleződést?
Az MKP maximálisan elköteleződött, hiszen nemcsak hogy aláírást gyűjtöttünk és ezzel a sikeres petícióval tárgyaltunk is, mint parlamenten kívüli párt, hanem állítom, hogy egy évvel ezelőtt, ha a Magyart Közösség Pártjának polgármesterei nem mozgósítanak és nem hívják a pozsonyi vár alá az embereket, akkor jóval kevesebben lettünk volna ott. Számos kritika érte akkor az MKP-t, de úgy gondolom, hogy vannak köztünk olyanok is, akik a közösségi hangulatkeltést gazdasági céllal űzik: nekik akkor jó, ha minél rosszabb színben tüntethetik fel a pártunkat, vagy annak képviselőit. Lelkük rajta.
Felvidéki közösségünk kiállása a nemzeti imánk mellett civil kezdeményezésként indult, a szervezők pedig külön kérték, hogy a tiltakozás ne pártrendezvény legyen. Az MKP mozgósított, ott voltunk a május 5-i esős, szeles délutánon. Elég megnézni a képeket és látni lehet, hogy kik voltak ott közülünk – sokan, köztük polgármesterek és megyei képviselők.
Említette a kompromisszumot, amikor leültek tárgyalni a magyar politikummal, mennyire volt erős helyzetben az MKP?
Az EP-választásokon pártunk 12 300 szavazattal többet kapott, mint öt évvel korábban: nagy köszönet illeti ezért a stabil választóközösségünket! Ennek ellenére sem sikerült biztosítani az EP-képviseletet – mi ebből az okból nyitottunk kaput, és azt mondtuk, hogy a két legerősebb pártnak – a Hídnak és az MKP-nak – kell megtalálniuk az összhangot. Majd erre építve minden politikai tényezőt egy asztalhoz kívántunk ültetni, mivel tudatosítottuk: egy magyar pártra van szükség. A Híd először a koalíció lehetőségét utasította el, féltek attól, hogy a hétszázalékos küszöböt nehéz lenne elérni. A választási párt megalakításának lehetőségét is először elutasították, ám a felvetésünkre kialakult egy olyan elgondolás, hogy az általunk meghatározott keretrendszerben az MKDSZ alakul át.
Ezek után ötpárti egyeztetés zajlott az MKP székházában: az összes pártot azzal kívántuk összefogni, hogy a Smerrel való koalícióban ne legyünk partnerek. Indokunk világos volt: 2006-ban Zsák Malina Hedvig kálváriájáért – miniszterelnökként és a belügyminiszterként – Fico és Kaliňák a felelős, épp úgy, mint a dunaszerdahelyi szurkolóverésért.
Számunkra nem volt alternatíva, hogy mi a Smerrel bármilyen partnerséget alakítsunk ki. A Híd azonban ekkor még mindig a hatalom bűvkörében élt. Ma már ugyan hangoztatják, hogy elengedték a kezüket, mégis úgy gondolom: ott volt a lehetőség, és bármikor visszajöhettek volna a tárgyalóasztalhoz!
Így ma a Magyar Közösségi Összefogás az a kormányváltó erő, amely biztosítani tudja a tisztességes magyar képviseletet a szlovák parlamentben.
A TA3 választási műsorában magyarul beszélt, emiatt egyes médiák meghurcolták, néha a közvélemény is kritikával illette, ám tény, hogy joga van hozzá, hogy magyarul beszéljen. A parlamentben felszólalna-e az első ülésen magyarul?
Természetesen ismerem a Szlovák Nemzeti Tanács házszabályát. Ha a nyelvről beszélünk – egy nyelv csak akkor él, ha használják; egy törvény csak akkor élő, ha élnek vele. Hiába vannak jogaink, ha nem élünk vele. Ilyen értelemben (is) használtam az anyanyelvemet. Számos olyan hozzászólás is érkezett, hogy amikor a siketek jelnyelvét tolmácsolják, akkor egy számszerű kevesebbségnek, mely fizikálisan akadályoztatva van az értésben, adnak egy többletjogot, mert a Teremtő nem adta meg nekik azt a képességet, hogy hallják a beszédet.
Minket viszont magyarnak teremtett, és azt a feladatot adta hozzá, hogy éljük meg a magyarságunkat. Az is a baja a mi közösségünknek, hogy az elmúlt harminc évben hátráltunk, mindig a kicsivel értük be.
Mi magunk tettük kisebbé magunkat, és nem várhatjuk el a szlovákságtól, hogy ők harcoljanak értünk. Senki nem fogja helyettünk ezeket a jogokat kérni. Sem az anyaországi magyarság, sem a szlovákiai szlovákság. Vallom, hogy amennyiben egy nyelvet nem használnak, folyamatosan csökken a presztízse, az értéke. Ha csak az otthonaink és a templomaink nyelve lesz a magyar, akkor teljesen visszaszorulunk önmagunkba, és nem hiszik el nekünk az utódaink, hogy érdemes magyarul tanulni, mert általa érvényesülnek majd.
Ha regionálisan hivatalos nyelvvé tesszük a magyart, akkor növekedni fog a súlya, az értéke és a tekintélye. Itt nem arról van szó csupán, hogy általa egy többletjog lesz, hanem megélt valósággá válik. Mindennapivá, természetessé.
Ezt a harminc évben nem tudtuk elérni. Most előre kell tekinteni, és olyan célokat kell megfogalmazni, amelyekért a következő öt-tíz évben a kő keménységével kell kiállni. Kell a magyar megye, kell a magyar, mint regionálisan hivatalos nyelv.
Mindemellett világos, hogy tárgyalási nyelvként majd a szlovák parlamentben, éppen úgy, mint eddigi munkám során – akár megyei képviselőként a megyei tanácsban, a megyei bizottságokban, vagy a szlovák pártokkal való tárgyalásokon – az államnyelvet használom. De hangsúlyozom: közösségünknek az anyanyelvünkbe és általa az identitásunkba vetett hitet vissza kell adni, és ezt a következő évek munkájává és céljává kell tenni!
Trianon századik évfordulója lesz az idén. Amikor a Teremtő a magyarságunkra ezt a próbatételt rótta, feladatot adott, mégpedig azt, hogy megmaradjunk. Úgy gondolom viszont, hogy sosem ad nekünk az Isten nagyobb feladatot, mint amivel ne tudnánk megbirkózni.
Világosan kell kijelölnünk felvidéki közösségünk feladatait: gazdaságilag erős lábakon álljon, anyanyelvét megélje, a kultúrájában otthon legyen, az oktatásában megújulni tudjon. Ezt nem tudja sem egy vegyes párt, sem egy szlovák párt magyar platformja képviselni: ezért csak az etnikai politizálás képes tenni.
Kicsit tekintsünk előre. Bejutnak, s ha a Most-Híd is elérné az 5%-os küszöböt, el tudja képzelni, hogy egy kormányerőt képviseljenek velük?
Én úgy gondolom, hogy a Híddal az elmúlt évben elég sok tárgyalásunk volt. Nem azt mondom, hogy nincsenek eredmények: van mire építeni. Meggyőződésem, hogy nem szabad elfogadni azt a nézetet, hogy érjük be a kevéssel, mert az is több, mint a semmi.
Nekünk nem túlélni kell, hanem megélni a felvidéki magyarság mindennapjait. Csak ezen az úton szabad járni.
Ha a szlovák pártok ezt képesek felfogni, és partnerként kezelni a felvidéki magyarságot, akkor léphetünk előre. Úgy gondolom, hogy a Hídban is politizál számos olyan ember, aki dolgozni akar a közösségért. Azt az ítélkezést, amit a felvidéki magyarság sportként űzött, be kell fejezni: a megosztottságunk luxus.
Koalíciós szerződés… A kampányzárón is elhangzott, hogy tárgyalások történtek a szlovák partnerekkel. Egy ilyen koalíciós szerződéshez az MKP-MKÖ tud-e olyan feltételrendszert biztosítani, mely garantálja a megyerendszer átalakítását, a Beneš-dekrétumokról való tárgyalás megnyitásának lehetőségét és az önigazgatást?
A természetes régiók kialakításáról beszélni kell, és ez nem csak számunkra probléma. Nagyszombat megyében például az erdőhátiak régiója is szét van szabdalva – a szlovákoknak is jót tenne, ha a megyerendszert természetes régiók szerint gondolnák újra: jobban, természetesebben működnének, és a partnerséget ők is meg tudnák erősíteni.
A Beneš-dekrétumok esetében számunkra a kollektív bűnösség eltörlése nagy előrelépés lenne. A kollektív jogok biztosítása ugyanilyen jelentőséggel bír. A regionális hivatalos nyelvhasználat biztosítása a nemzeti kisebbség számára alapvető célunk. Ezek a pontok garantálják a jövőnket. Ha ezeket feladjuk, eltűnünk.
Nincs már arra időnk, hogy halogassuk, hogy majd a távoli a jövőben ez megvalósuljon: ezeket most kell megvalósítani.
Leszögezem, a szlovákoknak meg kell érteniük, hogy mi ragaszkodunk a szülőföldünkhöz, mi ezt a térséget virágoztatni és élővé akarjuk tenni. Amikor területi elszakadástól félnek, akkor a saját félelmeiket vetítik ránk. Nem a lehetőséget látják meg bennünk.
Amikor egy majdani koalíciós szerződésről beszélünk, akkor figyelembe kell venni azt a tényt, mely szerint különböző térségekben különböző számarányban vagyunk jelen: más a tömbpolitika, megint más a szórvány helyzete. Így az egyes térségekre is különböző, de működtethető stratégiát kell kidolgoznunk: és ez egy nagy munka, amely nem fog egyik percről a másikról menni. Nekünk azokat a célokat kell szem előtt tartanunk, amelyek a következő harminc évre határozzák meg a közösségünket. Ezért három téma vitathatatlanul megkerülhetetlen: a kollektív bűnösség eltörlése, kollektív jogunk kell legyen az anyanyelvhasználat, és elengedhetetlen a megyerendszer átalakítása.
Mit gondol az MKP jövőjéről a választások után?
Ez a párt egy nagyon erős párt. Ereje nem a személyekben, hanem a közösségben van. Ezt a közösségi erőt tagjai most is bizonyították: alázattal hátra tudtak lépni, ismert politikusaink képesek voltak a sor végére állni, mert a megmérettetést munkaként fogták fel. Az a párt, amely nem adja fel az elveit, megmarad.
A Magyar Közösség Pártja az a párt, amelyet a közösség éltet, amely mindemellett természetesnek fogja fel a maga küldetését – az etnikai politizálást. Mert azt, hogy magyarok vagyunk, nem mi találtuk ki: a Teremtő adta nekünk feladatul.
Forrás: Hideghéty Andrea, Felviidék.ma
