A múlt heti jegyzetemben írtam a községek összevonásának 2004. évi kísérletéről, amely a 2002 és 2004 között lezajlott széles körű közigazgatási reform utolsó eleme lett volna. Nos, azóta tovább él és fejlődik a 2.927 helyi önkormányzat, önálló, senkitől sem függő döntéseket hozhat. Nekünk köszönhetően 15 éve tehát nem 300 vagy 600 önkormányzat tevékenykedik Szlovákiában.
Azóta volt egy következő kísérlet, a községek összevonására. Mégpedig a 2012. évi parlamenti választást követően, amikor a Smer önmaga kormányzott. Robert Kaliňák, akkori belügyminiszter beharangozta az ESO elnevezésű közigazgatási reformot, amelynek néhány eleme megvalósult, például a széles tevékenységi körű, integrált állami járási hivatalok létrehozása, ezen belül ügyfélközpontok létesítése. Ám a községek összevonását - noha eltervezte - nem tudta végrehajtani, mert a Smer több száz polgármestere összefogott és ellenállt. A polgárok, a községi hivatalok hozzáférhetősége érdekében.
De ezúttal más a helyzet. Éppen ebben rejlik az új kormány által eltervezett települési reform legnagyobb ereje, hiszen a mai kormánypártok nagyítóval keresik a polgármestereiket, olyan kevesen vannak. Nincs tehát aki a pártokon belül, a koalíción belül a községek összevonását politikai síkon megakassza. A települési reform, a községek összevonásának szándéka két mondat erejéig szerepel a kormányprogramban, ám kormánykörökből kiszivárgott: így, vagy úgy, de megvalósítják!
Ami nem azért baj, mert nem lesz elég polgármester, ezen belül magyar polgármester, hanem azért, mert a helyi ügyintézés eltávolodik az emberektől. A 72 éves Lajos bácsi hogyan fog járni a 20 km-re található központi községi hivatalba? A mai gyér, ritka tömegközlekedéssel? A produktív korban lévő dolgozó mikor jelenjen meg a községi hivatalban ügyintézés miatt, ha hetente fél napig lesz a szárnyközségben (akkor is délelőtt) a központi község hivatalának dolgozója, aki csak az egyik szakterület szakértője? Mit fog vele elintézni? Gyakorló polgármesterként írom: akkora a napi forgalom a Muzslai Községházán, hogy el nem tudom képzelni, hogy a helyiek messzebbre kényszerüljenek utazni. Hihetetlenül bonyolódna ezáltal az ügyintézés folyamata. Paradox módon, közgazdászként az a véleményem, hogy vannak dolgok, amelyeknél nem a költségek a mérvadók. Egyszerűen meg kell találni fenntartásukra a forrásokat. Egy-két más terület mellett Ilyen a községi hivatal is. A helyi ügyeket egyszerűen helyben kell intézni, nem a harmadik vagy negyedik faluban. Építsünk le, szüntessünk meg mindent? Nem lehet mindent csontig lecsupaszítani.
Amennyiben nem lesz helyi, kistérségi megállapodás, akkor jön a felülről meghatározott összevonási modell. Ami önmagában véve is feszültséget, konfliktusokat fog okozni a kistérségekben. Ne legyenek illúzióink, hogyan fog kinézni a körzeti települések szerkezete a nyelvhatáron. Hogyan illesztik össze a falvakat, hogyan alakul majd a lakosság nemzetiségi összetétele, melyik község lesz a központi község, a közös önkormányzatot adó település. Beláthatatlan károkat fog okozni a települési reform, a községek összevonása.
Farkas Iván, az MKP Ügyvivő Elnökségének tagja