Nagy Dávid

jogász

Egy tisztességes országban szeretnénk élni. Ehhez viszont egy megújult, hiteles és fiatalos magyar képviseletre van szükség. Elég volt a régi praktikákból, elő a modern megoldásokkal. Nélkülünk nincs megújulás, nélkülünk nem lesz kormányváltás!

 

Mikor közzétettem az összes elérhetőségemet, több idősebb kollégám megkérdezte, hogy komolyan gondolom-e. Kérdem én: nem ez a dolgunk? A mai világban csak az nem kommunikál, aki nem akar. Hogyan tudja valaki képviselni mások érdekeit, ha nem ismeri azok akaratát? Éppen ezért fektetek nagy hangsúlyt a munkám során az offline és online kommunikációra. Érsekújvárban immár harmadik éve alkalmazom ezt a módszert. Több kommunikációs csatornát alakítottam ki. Ezek közé tartozik a képviselői postaláda, e-mail cím, telefon, facebook-oldal, beszámolók a blogomon, ügyfélfogadás és találkozások. Meggyőződésem, hogy csakis közösen tudjuk szebbé és élhetőbbé tenni régióinkat. Eljött a tisztességes képviselet ideje, a politikai játszmák helyett. Az igazság pártján szeretnék állni, és végezni a munkám úgy, hogy a déli régióknak is jusson abból, ami jár.

 

Profile picture for user Nagy Dávid
Születési időpont
1987
Foglalkozása
ügyvéd, Érsekújvár alpolgármestere
Média csomag

Hírek

2020. szeptember. 29.
Kisgyarmaton tartotta soron következő járási konferenciáját az MKP.
2020. szeptember. 14.
Hétfőn az SaS és a Za ľudí 15 képviselője és jogi szakértők intéztek levelet az egészségügyi tárcához és az országos tisztifőorvo
2020. április. 9.
A koronavírus az egészségünk mellett a gazdaságunkat, illetve vállalkozóinkat is fenyeg
2020. február. 17.
Az MKP pozsonyi székházában ma Őry Péter és Nagy Dávid tartott sajtótájékoztatót arról, hogy éveken át viaskodnak a szlovák közmédiával a nemzetisé
2019. április. 4.
A Magyar Közösség Pártja elfogadhatatlannak tartja a külföldi ország himnuszának eléneklésével kapcsolatos törvényt.
2019. március. 12.
A Szlovák Köztársaság Nemzeti Tanácsa 2010. május 26-án, gyorsított eljárásban elfogadta a 250/2010 sz.
2019. február. 9.
Az MKP Országos Tanácsa ma pozsonyi ülésén döntött az idei európai parlamenti választások képviselőjelöltjeiről is.
2018. november. 15.
Az ENSZ migrációs paktumával kapcsolatos állásfoglalását ismertette a Magyar Közösség Pártja.
2017. június. 28.
Jogkorlátozás és kötelezettségeink szigorítása címmel Kőrösi Ildikó, az MKP önkormányzati és közigazgatási alelnöke és Nagy Dávid jogász tartottak
2017. május. 17.
Andódon tartották a Magyar Közösség Pártja Érsekújvári járási konferenciáját.
2017. február. 6.
Az MKP ismét beadvánnyal fordul az igazságügyi tárcához a nyelvhasználati jogok terén tapasztalt hiányosságok miatt – hangzott el az MKP mai sajtót
2017. február. 6.
Az MKP ismét beadvánnyal fordul az igazságügyi tárcához a nyelvhasználati jogok terén tapasztalt hiányosságok miatt – hangzott el az MKP ma
2016. október. 4.
(Videóval frissítve) A Magyar Közösség Pártja sajtótájékoztatót tartott az MKP pozsonyi székházában, "Új törvénykönyvek, régi reflexek" cím
2016. szeptember. 7.
(Frissítve videóval és az elemzéssel!) A kétnyelvűség a közlekedésben volt a témája a Magyar Közösség Pártja mai, pozsonyi sajtótájékoztat
2016. március. 30.
A Piramis zenekar első kislemeze 1976-ban jelent meg. Ez a lemez tartalmazta „A becsület” című slágert.
2016. március. 9.
Ki fog egy ilyen parlamentben felszólalni kisiskoláinkért? – ez volt az első gondolat, mikor megláttam a felhozatalt.
2016. február. 23.
Telt ház előtt zajlott Nógrádi György biztonságpolitikai szakértő és Berényi József MKP-elnök, korábbi külügyi államtitkár fóruma.
2016. január. 15.
George Orwell 1984 című utópisztikus műve a kedvenc olvasmányaim közé tartozik.
2015. december. 22.
Kedves Jézuska…ehm… Urunk!
2015. december. 9.
Tegnap a parlament megszavazta az ún. „terrorellenes csomag” egy részét. Mindehhez alkotmánymódosításra volt szükség.

Facebook bejegyzései

2019. április. 11.

??Ki nevet a végén? Ha a parlament nem szavazza meg újból a törvényt, akkor az SNS hoppon marad. Amennyiben megszavazza, akkor betiltja a Himnuszt és a Most\Híd jön ki rosszul az egész komédiából. Mindenesetre az igazi vesztes már most a polgár... hála a felelőtlen képviselőknek.

??Kiska vetoval zákon o štátnych symboloch ako celok. Tým pádom sa bude hlasovať znova o aktuálnom znení, t.j. nedá sa meniť, len schváliť alebo neschváliť. Uvidíme, ktorí z koaličných partnerov (SNS - Most) má vačšie slovo. Každopádne za kratší koniec ťahá už teraz občan, a to vďaka našim nezodpovedým poslancom.

2019. április. 11.

??Himnusztörvény újratöltve. Az elnök megvétózta a törvényt, így azt a parlament újból megtárgyalhatja. Remélhetőleg most a “hibázó” képviselők is komolyabban veszik majd a mandátummal járó felelősséget és tudni fogják miről szavaznak. Kiváncsian várom.

??Prezident vetoval zákon o štátnych symboloch. Dúfajme, že poslanci tetokrát preštudujú návrh novely a budú pripravení zodpovedne hlasovať. Som zvedavý.

2019. április. 11.

??️️A Költészet Napja alkalmából, szóljon a Himnusz. Nem szavalva, hanem énekelve; büszkén, bátran és főleg hangosan!

??️ 11. apríl je Dňom poézie. Z toho dôvodu zdieľam hymnu, ktorej spievanie je Ústavou zaručeným právom nás všetkých.

2019. április. 9.

??Pénteken még nem győztek elnézést kérni, ma meg magyarázzák, hogy amúgy nem is hibáztak. A Most/Híd ezzel csak bevallotta, hogy miután megszavazták a törvényt 4 napra és jogi szakértőkre volt szükségük, hogy megértsék miről is szavaztak valójában. Hát ezért vagyunk ott ahol...

??V piatok ešte priznávali chybu, dnes už vysvetľujú, že mali pravdu. Strana Most/Híd týmto však len priznala, že po schválení zákona o štátnych symboloch potrebovali 4 dni a tím právnikov, aby porozumeli o čom vlastne hlasovali. Preto sme tam kde sme....

2019. április. 9.

??️ Szerintetek feloszlatja ma a Legfelsőbb Bíróság Kotleba pártját?

??️Rozpustí Najvyšší súd Kotlebovi jeho druhú stranu?

2019. április. 8.

??Jogegyenlőséget itthon és Európában is! ?? #szavaznifogok

??Rovnosť pred zákonom doma i v EU! ?? #idemvolit

2019. április. 8.

?? A becsületesen elvégzett munka híve vagyok. 90 oldalas beadvánnyal fordultam az strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróságához a kettős állampolgárság ügyében. Szorítsatok!

?? Som zástanca poctivo odvedenej práce. Obrátil som sa na Európsky súd pre ľudské práva v Strasbourgu vo veci dvojitého štátneho občianstva. Držte palce!