Ki a hunyó (...vazze)?
Nem bukik a kormány, Kaliňák marad a helyén, az SNS után a Most-Híd sem állt a sarkára. Ami sokkal rosszabb, hogy ezzel a magyar közösséget bélyegezhetik meg.
A szlovák sajtó kész tényként kezeli, hogy a Most-Hídon belül a magyarok tartanák meg Ficót, a szlovákok pedig beáldoznák a koalíciót. Így a párt hezitálásának és belső erőviszonyainak köszönhetően mi magyarok, mindannyian lehetünk árulóként, Fico utolsó csatlósaként megbélyegezve.
Hiába kapott 2016-ban a választási eredmények alapján kevesebb magyar szavazatot a Most-Híd, mint az MKP, sok szlovák szemében a párt magyar részének politikája az egész magyar közösség hozzáállásaként jelenik meg.
2016-ig a magyarok mindig a társadalmi fejlődés oldalán álltak, jobboldali, demokratikus pártok által alkotott koalíciók tagjai voltak. 2016 után sok szlovák barátunk látta úgy, a magyarok elárulták a HZDS-szel, Smerrel, SNS-szel, az oligarchákkal, nacionalistákkal harcoló, jobb, élhetőbb Szlovákiát építő oldalt.
A mostani helyzet csak ezt a tévképet erősíti, ezért nagy a felelőssége a koalícióban lévő magyar politikusoknak.
Mit tehetünk mi?
Hangosan kell elmondanunk, sokadszor is, hogy nem értünk egyet és elégedetlenek vagyunk ezzel a kormánnyal, mi, magyar választók nem ezt akartuk! Mi az MKP-ban azért dolgozunk, hogy bizonyítsuk: az élhető, becsületes Szlovákiáért küzdők oldalán állunk, közös érdekünk, hogy a jelenlegi garnitúra távozzon.
Ne pár bukott vagy épp a szakadékba sétáló politikus alapján ítéljenek meg bennünket!