King St. Stephen’s Day is one of the oldest holiday celebrated by Hungarian-speaking communities all around the world.
2017. augusztus. 22.
A Komáromi járásban számos helyen megemlékeztek államalapító Szent István királyunkról. Az alábbiakban a komáromi, naszvadi, ógyallai, dunaradványi, búcsi és perbetei ünnepségekről olvashatnak képes beszámolót.
2017. augusztus. 22.
Szent István király napja az egyik legrégebbi magyar ünnepnap, a keresztény magyar államalapítás emléknapja. I. István még uralkodása idején augusztus tizenötödikét, Nagyboldogasszony napját tette meg ünneppé.
2017. augusztus. 5.
A csallóközi Gellében péntek este Berényi József megyei alelnök, Bacsó László megyei képviselő és Vajas Imre polgármester (MKP) ünnepélyesen átadták a felújított utat Egyházgelle és Pósfa között.
2017. augusztus. 3.
A Magyar Közösség Pártja Komáromi Járási Elnöksége augusztus 2-án tartotta ülését Komáromban a párt járási irodájában, ahol a résztvevőket Becse Norbert járási elnök köszöntötte.
2017. augusztus. 3.
Július 29-én Bogyaréten falunapot tartottak. A község polgármestere Aradi Mónika (MKP) köszöntötte az egybegyűlteket és kezdetét vette a kultúrműsor, melynek fellépői voltak: Écsi Gyöngyi, Ghymesi Igricek.
2017. július. 4.
Június 28-án Komáromban, a Szent András templomban országos tanévzárót tartottak a szlovákiai magyar katolikus egyházi iskolák. A hálaadó szentmisét Ft. Zsidó János esperes-plébános és Ft.
2017. július. 4.
Csallóközaranyoson június 23. – 24-én tartottak falunapot. A nyitónapon került sor a közösségi ház átadására, valamint a helyi értékeket bemutató kiállítás megnyitójára a kultúrházban.
2017. június. 23.
Június 16-án és 17-én falunapokat tartottak Csicsón. A falunap első napján koszorúzással egybekötött megemlékezést tartottak az I. és II. világháborúban elesettekről a temetőben.
Oldalszámozás
- Első oldal
- Előző oldal
- …
- Page 2
- Page 3
- Jelenlegi oldal 4
- Page 5
- Page 6
- …
- Következő oldal
- Utolsó oldal