Nyitrán a városi temetőben, Erdősi Imre honvédpap sírjánál gyűltek össze az emlékezők az 1848/49-es szabadságharc kitörésének 169. évfordulóján. Dr.
Zoboralja
Bemutatkozik a koloni Élő Zoboralja Polgári Társulás
A Csehi Alapiskola mellett működő Szlovákiai Magyar Szülők Szövetsége Alapszervezete és Csehi Község Önkormányzata műsoros délutánt szervezett a néptánckedvelő közösség részére 2016.
A koloni kultúrházban tartotta ösztöndíjátadó ünnepségét a magyarországi Rákóczi Szövetség 2016. október 12-én. Az elsősöket és szüleiket, valamint a vendégeket Balkó Róbert, Kolon polgármestere üdvözölte.
A Nyitra-vidéki magyar civil szervezetek és intézmények mellett a Magyar Közösség Pártja Nyitrai Járási Elnöksége is részt vállalt a millenniumi emlékmű felavatásának 120. évfordulója alkalmából megtartott emléktúra szervezéséből.
1896. április 21-én a Magyar Országgyűlés ünnepélyes ülésén törvénybe iktatta hét millenniumi emlékmű felállítását a következő helyeken: Brassó, Dévény, Munkács, Ópusztaszer, Pannonhalma, Zimony és a Nyitra melletti Zobor-hegy.
A Csemadok Nyitracsehi Alapszervezetének Szent István-napi megemlékezése ünnepi szentmisével kezdődött, melyet a magyarországi Borsos József atya, pálosrendi szerzetes celebrált.
A Nyitra és Vidéke Célalap 14. alkalommal szervezte meg nyári gyermektáborát 2016. július 18 – 22. között a zoboralji Alsóbodokon. A táborozáson a zoboralji magyar tannyelvű alapiskolát látogató gyermekek vesznek részt.
2016. május 19-én tartotta tisztújító járási közgyűlését a Magyar Közösség Pártja Nyitrai járási szervezete a nyitracsehi kultúrházban.