"Isten, áldd meg a magyart…"

Így kezdi Kölcsey az imát, melyet a nemzet nevében fogalmazott.

Hazafiúi aggódás, a múlton való töprengés és a jövőbe vetett hit találkozik egy nagy sodrású folyó medrében. Hömpölyög az ár, zúg a csatazaj, és pesszimista a hangvétel, de azért még él a remény. Él, hiszen eleddig nem csupán múltunk miatt, hanem már jövendőnkért is vezekeltünk. A vátesz tudja, hogy érdemes továbblépni, érdemes küzdeni. Mert ahogy kis híján másfél évtizeddel később egy másik költő, mintegy második Himnuszként megírta: "Még jőni kell, még jőni fog egy jobb kor..."

És itt a két hang összecseng.

Kölcsey szánalomért esedezik, Vörösmarty cselekvésre szólít fel, a haza iránti hűségre, de a zivataros évszázadok után mindketten a nyugodt életet óhajtják.

Ezt kívánjuk mi is, XXI. századi, kései utódok. És "megfogyva bár, de törve nem" mi is tudjuk, Istenünk, hogy "bűneink miatt gyúlt harag kebledben", ám "az nem lehet, hogy annyi szív hiába onta vért".

Ma, a Magyar Kultúra Napján számbeli kisebbségünkben is tudatosítanunk kell: vagy kiállunk közösségünk érdekeiért, vagy a nemzethalál vár ránk. Ezért nehéz körülmények között is helyt kell állni. Az idestova kétszáz éves örökérvényű gondolatok jegyében mindent meg kell tennünk, hogy megmentsük kultúránkat és iskoláinkat, amelyek nemzetünk bölcsői.

2016-ban, a parlamenti választások évében pedig még inkább kérjük: "szánd meg Isten a magyart" és "hozz rá víg esztendőt…"

2016. január 22.

 A. Szabó László

                                                                       az MKP oktatási és kulturális alelnöke