A Beneš-dekrétumok ügye az EP petíciós bizottságának vizsgálódása következtében az Európai Unió legfelsőbb szintjén is terítéken szerepel. A benyújtott európai petíciónak köszönhetően Szlovákiának nyilatkoznia kell arról, hogy azoknak a Beneš-dekrétumoknak a hatályát, amelyekkel a kollektív bűnösség elvét alkalmazva a csehszlovákiai magyar és német nemzetiségű polgárokat megfosztották állampolgári jogaiktól, a vagyonukat pedig elkobozták, meddig lehet fenntartani.
Köztudomású, hogy mind Csehország, mind Szlovákia államiságának jogalapjait köti ezekhez a dekrétumokhoz. Szlovákia ráadásul 2007-ben parlamenti határozatban erősítette meg, hogy Beneš elnök rendeletei – illetve a szlovák nemzeti tanács e rendeletek alapján megalkotott akkori törvényei – megkérdőjelezhetetlenek, és korabeli folyományaik ma is a hatályos jogrend részét képezik. Mivel a szlovákiai magyar nemzetrész a rendszerváltás előtt, de azt követően sem járt sikerrel azon igyekezetében, hogy a kollektív bűnösség bélyegét hivatalosan levegyék róla, az egykori meghurcolt magyarok és leszármazottaik petíciója az EU-nál keresi erre a lehetőséget. A közös uniós irányelvek és az alapjogi charta tiltja a diszkrimináció bármely formáját, nem fogadja el a kollektív bűnösség elvét sem. A csatlakozási folyamatban, illetve a taggá vált országokban kötelező érvénnyel írta elő, hogy a diszkriminatív jogszabályokat ki kell küszöbölni az adott állam jogrendjéből. Csehország, de Szlovákia is azzal érvel az uniós hatóságok és szervek előtt, hogy a Beneš-dekrétumok rég nem hatályosak, miközben számos – pl. kárpótlási jogszabályt – ezek következményeinek figyelembe vételével alkottak meg és hajtottak végre. A petíciós bizottság asztalán lévő beadvánnyal kapcsolatosan is erre hivatkozik a pozsonyi kormány.
Jómagam azért tartottam fontosnak, hogy írásbeli választ igénylő kérdést tegyek fel az Európai Bizottságnak, hogy a Beneš-dekrétumokkal kapcsolatos bonyolult problémakör megértését elősegítsem. Munkámat folyamatnak tekintem, első kérdésem jellege és megfogalmazása általános jogi problémafelvetésre utal, arra, hogy: a régebben elfogadott törvények, ha azok az uniós joggal össze nem egyeztethetők, megváltoztatandók-e. (Ilyen eset a Beneš-dekrétumok kérdésköre.)
A Bizottsághoz intézett kérdésem így hangzott: „Egyetért-e a Bizottság az uniós jog ratione temporis alkalmazásával kapcsolatban az Európai Unió Bírósága által kialakított gyakorlattal (Bíróság, C-224/98, 25. pont; C-290/00, 43‐44. pontok), amely szerint egy tagállam csatlakozása előtt létrejött jogi helyzetek jelenlegi következményeire is alkalmazni kell az uniós jogot?
Ebben az esetben a Bizottság szerint az uniós jog nemzeti jogszabályok felett élvezett primátusának elve megköveteli-e, hogy egy tagállamban az Unióhoz való csatlakozását megelőzően létrejött jogszabályokat, amelyek sérthetik a jogalanyok uniós jogrendből eredő jogosultságait, a jogalkotó megváltoztassa? (Bíróság, 316/81)”
December közepén maga az elnök, José Manuel Barroso válaszolt a Bizottság nevében, mégpedig így:
“1. Az uniós jogrendben az uniós jog egyetlen hiteles értelmezését az Európai Unió Bírósága adja. Az uniós intézményeknek és a tagállamoknak a Bíróság értelmezése szerint kell alkalmazniuk az uniós jogot.
2. A Bíróság azt az ítéletet hozta a Van Gend en Loos ügyben (26/62. sz., Van Gend en Loos kontra Nederlandse Administratie der Belastingen ügy,EBHT 1963., 1. o.), hogy az Európai Unió működéséről szóló szerződés nemcsak a tagállamok közötti kölcsönös kötelezettségeket szabályozza, hanem létrehozta „a nemzetközi jog új jogrendjét, melynek javára az államok korlátozták szuverén jogaikat”. A Costa kontra Enel ügyben (6/64. sz, Costa kontra Enel ügy, EBHT 1964, 586. o.) a Bíróság a következőképpen határozott az uniós jog nemzeti jogszabályok felvett élvezett primátusával kapcsolatban: „(…) a Szerződésből eredő, és ezáltal önálló jogforrásból származó joggal szemben – annak eredeti, sajátos természetéből adódóan – bírói úton nem érvényesíthető semmiféle nemzeti szabály (…)”.
A Lisszaboni Szerződés elfogadásával összefüggésben a tagállamok hivatalosan megerősítették az uniós jog primátusát: „A Konferencia emlékeztet arra, hogy az Európai Unió Bírósága állandó ítélkezési gyakorlatának megfelelően a Szerződések és a Szerződések alapján az Unió által elfogadott jogi aktusok az említett ítélkezési gyakorlat által megállapított feltételek szerint a tagállamok jogával szemben elsőbbséget élveznek” (Az uniós jog elsőbbségéről szóló 17. sz. nyilatkozat).
Ami az új tagállamokat illeti, valamennyi új tagállamot köteleznek a szerződések és a Bíróság ítélkezési gyakorlata.
Ebből adódóan, azokat a jogszabályokat, amelyeket egy adott tagállamban annak uniós csatlakozása előtt fogadtak el, és amelyek nem összeegyeztethetőek az uniós jog rendelkezéseivel, módosítani kell az uniós vívmányok tiszteletben tartása érdekében, kivéve azokat a rendelkezéseket, amelyek esetében átmeneti időszakot állapítottak meg a csatlakozási szerződésben. Ezen időszakok elteltével a tagállam nemzeti jogrendjének az uniós joggal teljes mértékben összeegyeztethetőnek kell lennie.”
José Manuel Barroso válaszából kiindulva egy következő írásbeli választ igénylő kérdésben már konkrétan a Beneš-dekrétumok problémakörére vonatkozóan felmerülő aggályokat fejtjük ki bővebben a Bizottság felé. A fenti, alapvető elveket megfogalmazó válaszból kiindulva még pozitív folytatás is elképzelhető ügyünkben.
Mészáros Alajos EP-képviselő (EPP-MKP)
