A nándorfehérvári diadalra emlékezünk. 560 éve, 1456. július 22-én a Nándorfehérvárt, a mai Belgrádot védő magyar seregek megsemmisítő vereséget mértek II. Mehmed török szultán hadaira. Hunyadiék akkor megvédték a keresztény Európát.

Az iszlám térhódítás erőre kapott, és a Balkánt bekebelező Oszmán birodalom már a Magyar Királyság kapuit ostromolta. Hunyadi, Szilágyi és Kapisztrán hősies helytállása megfékezte a török hódítást. A kereszténység nem szenvedhet vereséget a gonosztól - vallották Nándorfehérvár hősei a közkatonától a vár kapitányáig. Mind együtt, közösen mondtak nemet a hódításra, az akkori viszonylatban nem diplomáciai találkozókon keresztül, hanem fegyverrel, megvédve az országot és a kereszténységet.

Őseink kitartottak

Magyarország Európa védőbástyájává vált. Majd 150 évig szenvedte a török igát. Őseink mégis kitartottak és nem váltak önként törökké, nem cserélték fel vallásukat. Ükapáink a keresztre szegezett szemmel és Szűz Máriához imádkozva harcoltak a hazáért és a családjaikért. Egységes kiállással léptek fel az iszlám ellen és védték meg a kereszténységet, életüket is feláldozva.

Mai korunk legnagyobb kihívása ismét a keresztény értékek, az európai gyökerek megvédése. Az egyre erősödő erőszakos betelepülés, az iszlamizáció, az őshonos nemzetiségek jogainak semmibevétele és a sok ártatlan emberéletet követelő esztelen támadások arra figyelmeztetnek bennünket, hogy megálljt kell parancsolni azoknak, akik gyilkolni és hódítani jönnek Európába. Ezt tette Hunyadi is, ezt tették a nándorfehérvári hősök is 560 évvel ezelőtt. A történelem sokszor ismétli önmagát, így elképzelhető, hogy szükség lesz újkori Hunyadiakra, újkori hősökre is, akik egyértelműen kiállnak a keresztény Európa és a hozzá szorosan kapcsolódó hagyományos európai értékek és kultúra mellett.

Hunyadiék idejében felismerték az országra és az egész kereszténységre leselkedő veszélyt. Manapság sajnos ezt nem mondhatjuk el mindenkiről, sőt még a „nagy” európai vezetőkről sem. Inkább leplezve hazugságaikat és helytelen döntéseiket azokat támadják, akik Európa védelmére törekednek. Tettüket a történelem ítéli majd meg, és saját népük ítélkezik majd felettük.

A harangszó is figyelmeztet.

A nándorfehérvári diadalhoz szorosan kapcsolódik a déli harangszó is. III. Callixtus pápa 1456. június 29-én rendelte el, hogy a katolikus templomokban minden nap kondítsák meg a harangokat, és imádkozzanak az oszmán támadásra készülő magyarok győzelme érdekében. A pápai bulla a köztudatban úgy maradt meg, mint a „déli harangszóra” való felhívás.  III. Callixtus pápa, miután csak jóval később szerzett tudomást a győzelemről, korrigálta rendeletét, és a kiszabott imádságokat már nem könyörgésként, hanem hálaadásként mondatta el a katolikus egyház híveivel. A pápai udvarba augusztus 6-án jutott el Hunyadiék győzelmének híre, ezért a pápa hálából beiktatta az Úr színeváltozásának napját a katolikus egyház hivatalos ünnepnapjai közé. Később VI. Sándor – a növekvő török veszély okán – megerősítette elődje 1456-os rendelkezését.

Látjuk, hogy őseink bátor kiállása megvédte a kereszténységet és Európát. Szükséges tehát, hogy idejében cselekedjünk, és ne tétovázzunk, mert ez országunk, nemzetünk és egész Európa pusztulását okozhatja.

Végezetül a döntéshozó politikusok megfogadhatnák a törökverő Hunyadi János kormányzó szavait: „Nem beszélek sokat: nem szavak teszik vitézzé az embert. A csatasorban ismerszik meg, ki mit ér.”

Karaffa Attila