Menyhárt József előadása - Elhangzott 2017. március 7-én Brüsszelben, az Európai Parlamentben rendezett Anyanyelv kontra államnyelv? című konferencián.

A felvidéki magyarság identitásválságban szenved. A magyar népesség fogyásában mintegy 60 százalékban okolható az asszimiláció, a maradék negyven a csökkenő születésszámmal, az elvándorlással, tehát a természetes népességcsökkenéssel magyarázható. Az oktatásügy az asszimiláció kérdésében jelentős súllyal bírt a múltban is, és így van ez a jelenben is. Ha visszagondolunk a múlt rendszer tudatos asszimiláló törekvéseire, akkor azt látjuk, hogy a magyar iskolákat ért több különböző súlyú és sikerű támadás közül a leghatékonyabb az ún. körzetesítés volt, melynek során alapfokú intézmények sokasága szűnt meg. Továbbá hasonlóan hatékony volt a peremvidéki városok középiskolai hálózatának leépítése. Ha ma megtekintjük az ország etnikai térképét, azt látjuk, hogy legerőteljesebb fogyásunk épp ott van, ahol iskolaügyünk a múltban megrendült, illetve az akkori hatalom további lépésekkel fokozta a beolvadást. Minden lépés célja az identitás szálainak eltépése volt. Ezeket a múltbeli történéseket nem azért kell szem előtt tartani, hogy sírósan, szenvedőn révedjünk el a régi dolgokon, hanem azért, hogy a közelmúlt történéseiből okulva készüljünk fel a jelen kihívásaira.

[1]A szlovákiai oktatási rendszer alapvető hibája, hogy a 245/2008-as közoktatási törvény nem tesz különbséget iskola és nemzetiségi iskola között. A polgári elvek alapján, nélkülözve minden közösségi jogot, a nemzetiségi szülő az oktatás nyelve alapján választ iskolát, olyat, amely nemzeti hovatartozásának, elkötelezettségének megfelel. A törvény nem teszi lehetővé, hogy a nemzetiségi oktatás önálló rendszerként, illetve a nagy rendszerben egy önálló egységként jelenjen meg. Ez azért hátrányos, mert bármiféle többletjogokat szeretnénk elérni, nincs hivatkozási alapunk, nem tudjuk konkrétan definiálni, kinek is a számára szólnak igényeink. Bármilyen kérdésről legyen is szó, tartalmi, finanszírozási, öndefiniálási kérdések – ezek mind megválaszolhatatlanok maradnak. A nemzetközi példákból kiindulva van rá lehetőség, hogy erre a régóta létező jogos igényre válasz szülessen. A közoktatási törvényben meg kell határozni a nemzetiségi iskolarendszer fogalmát, megfogalmazva benne annak jellemzőit, tulajdonságait, működésének feltételrendszerét. A már említett nemzetközi példák, melyek önigazgató oktatásügyről beszélnek, azt mutatják, hogy a jól meghatározott, állam által támogatott, kiemelt figyelmet kapott kisebbségi oktatási rendszer megerősödik, ezzel együtt megváltozik a lakosság hozzáállása, megnő a bizalom, nő a tanulói létszám, megerősödnek az intézmények.

A szükséges tartalmi önigazgatás leglényegesebb eleme, hogy oktatásunk tartalma az állami kerettantervbe illeszkedve, de mégis specifikus igényeinknek megfelelő legyen. Kétségtelen tény, hogy eddig is volt jogi lehetőség arra, hogy iskoláink megmutassák egyéni arculatukat a helyi oktatási programokban. Néhány, szintén évek óta húzódó problémakör azonban ezt nehézkessé teszi. Mivel a kerettantervek alapvetően az anyanyelvi órák okán térnek el az egységes kerettantervektől, a magyar iskolák sajátosságai ezekben nem mutatkozhatnak meg. Ide tartozik anyanyelvünk megfelelő óraszámban való tanítása, nemzeti történelmünk oktatása. Jogos elvárás, hogy a szlovák nyelvet, amely a magyar nyelvtől teljesen eltérő grammatikai rendszerű, s amelyet őshonos nemzeti kisebbségünk egy része (tömbben) élőszóban keveset hall, olyan módszertannal sajátítsák el a gyermekek, amely a leghatékonyabb: idegen nyelvként.  Szlovákiában a magyar iskolákban a szlovák nem számít a magyar gyermekek számára a törvény értelmében idegen nyelvnek, ezért a kommunikáció alapú nyelvtanulás módszertana háttérbe szorul. A magyar iskolák sajátosságai nemcsak a regionális történelmi, regionális földrajzi, néprajzi, illetve helyi irodalomtörténeti tartalmakat kell felöleljenek, hanem olyan tudást fontos közvetíteniük, amely versenyképessé teszi tanulóinkat mind a szlovákiai, mind a nemzetközi, benne a magyarországi iskolákban végzettekkel. Ugyanakkor a felvidéki magyar iskoláknak (különösen a középiskoláknak) arra kellene ösztönözniük a tanulókat, hogy szülőföldjükön boldoguljanak a későbbiekben, megmaradva magyarként - akár vállalkozóként, akár alkalmazottként, akár közhivatalnokként. Ez olyan összetett elvárásrendszer, amelyre a jelenleg működő kerettantervek egyáltalán nem képesek reagálni. Az önálló kerettanterv az oktatási önigazgatás egyik első pillére, melyet mindannyian nélkülözhetetlennek tartunk.

A tartalom megfelelő biztosításához megfelelő tankönyvek is szükségesek. Sajnos a magyar iskoláknak nincsenek saját tankönyveik, a minisztérium által jóváhagyott szlovák könyvek magyar fordításait használjuk. Ezek azonban silányak, gyakran hibásak is. Kivételt képez a magyar nyelv és irodalom, amelyre nyilván eredeti tankönyvek szükségesek, viszont annyira bonyolult, nehézkes a kiadáshoz szükséges pályáztatás, hogy ezek is nagyon gyéren születnek.

Az oktatási önigazgatás a tartalmi szabályozáson túl elsősorban finanszírozás kérdésében válik rendkívül fontossá. A szlovákiai iskolák fenntartótól függetlenül azonos normatív támogatást kapnak az állami költségvetésből. Ezt a normatívát azonban nagy létszámú iskolákra számították ki másfél évtizeddel ezelőtt, nem számolva azzal, hogy a magyar tanítási nyelvű iskolákban demográfiai okokból jelentősen csökken a diáklétszám. Így a magyar iskolák nagy része épp csak a működési költségeket tudja a normatívából fedezni, s az intézmények legalább harmadát érinti a megszűnés veszélye. Ezért kimondhatjuk, hogy bár az állam törvényben lehetővé teszi nemzeti közösségünk iskoláinak működését, a megfelelő pénzügyi garancia hiányában mégis a leépülés fenyegeti őket. A fenntartók, az önkormányzatok képtelenek saját forrásból kiegészíteni azokat a hiányzó euró tízezreket, amelyek az állami dotáció fölött az oktatási intézmények működéséhez szükségesek. Az előbb említett nemzetközi példákból kiindulva erre egyetlen hatékony megoldás létezik, mégpedig a pozitív diszkrimináció.

Az gyedüli járható út az lenne, ha a nemzetiségi iskolákat az egységes szabályozó eljárásból kiemelnék, és külön rendszerként kezelve, többletforrásokkal megnövelt támogatásban részesítenék. Ez a gondolat szintén nem új keletű, hiszen ezzel a tartalommal a szlovák-magyar kisebbségi vegyes bizottság legutóbbi ülésén egy ilyen ajánlás megfogalmazódott, s ezt az ajánlást a szlovák fél - melynek tagjai között a kormánykoalíció magyar képviselői is helyet foglaltak – elfogadta.

A középiskolák helyzetét nehezíti, hogy a megyei önkormányzatok, amelyek szintén iskolafenntartók, saját hatáskörükben döntenek évről évre arról, hogy a megye területén az egyes iskolákban hol nyitható osztály, és hol nem. Így a saját konkurenciájuk jövőjéről döntenek, hiszen középiskolákat tarthatnak fenn más fenntartók is: egyházak, magánszemélyek, alapítványok. Ezen intézményekben nyitandó első osztályokról is a megyei képviselők döntenek.

Ráadásul nagyon kevés a szakközépiskolánk, noha a kormány jelenleg a szakoktatást részesíti előnyben, erre ösztönzi a fenntartókat. Viszont a magyar iskolák vonatkozásában ezzel a feladattal nem birkózott meg. A peremvidéki járások déli területei gazdaságilag leszakadó régiónak számítanak, szociális gondokkal, elszegényedéssel. Az innen származó fiatalok számára megoldást jelentene a duális képzés, amelyet nemrég vezettek be az országban, egyelőre azonban nem sok sikerrel. Ennek több oka van, akár a megfelelő ipar hiánya, akár e képzési forma nem kellőképpen átgondolt finanszírozása.

A szlovákiai magyar oktatást erősítik egyházi intézményeink is. Tizenegy katolikus és hét református iskola működik az országban. Ezek a rendkívül fontos minőségi tudás mellett jelentős erkölcsi többlettel, identitással, szociális érzékenységgel vértezik fel tanulóikat. Az egyházi iskolák azonos állami normatíva felhasználásával működnek, ezek csak működésre használhatók fel. Az ingatlannal kapcsolatos kiadások, illetve egyéb fejlesztések a fenntartót, vagyis az egyházat terhelik. Az egyházi ingatlanok, amelyeket 1945 után elkobzott az államhatalom, még mindig nem kerültek vissza teljes mértékben tulajdonosukhoz. Így az egyházak bevétele, amelyből iskoláikat finanszírozzák, korlátozott. Az egyéb oktatási intézmények (napközik, étkezdék, iskolai klubok, kollégiumok) állami normatívájából pedig a helyi önkormányzatok csak minimum 88 %-ot kötelesek az egyházi fenntartóknak továbbítani. Ez a minimum gyakran a maximum is, ez pedig némileg diszkriminatív állapot.

A minőségi oktatás letéteményesei a kiváló pedagógusok. Szlovákiában Nyitrán, Komáromban és részben Pozsonyban képeznek magyar tanárokat, tanítókat. Sajnos a pedagógusok társadalmi, anyagi megbecsülése jelenleg igen alacsony, így ebből következően nem mindig a legkitűnőbb tanulók választják ezt a pályát. Ez nem kifejezetten nemzetiségi probléma, viszont a magyar iskolákat hatványozottan érinti. Hiszen a versenyhelyzet nem elsősorban a magyar iskolák között, hanem a magyar és szlovák iskolák között alakul ki. Így oktatási hálózatunk komoly energiákat fektet abba, hogy a legfelkészültebb fiatalok kapjanak diplomát.

Összegezve: Önigazgató, versenyképes, anyagilag megfelelően ellátott oktatásügyre van szükségünk. Az MKP részéről úgy véljük, minden olyan helyen meg kell őrizni intézményeinket, ahol a diáklétszám még nem esett a lélektani határ alá. Meg kell határozni, hogy ez tulajdonképpen hány fő. De épp az identitásvesztés és az asszimiláció okán - amelyben kulcsszerepet játszik a magyar és nem magyar iskolák közti szülői döntés - közösségi-lélektani okokból és gyakorlati okokból is elhibázott arról elmélkednünk, hol maradjon iskola, hol pedig ne. Épp fordítva, azon megoldásokat kell megtalálnunk, amelyek a legtöbb iskola megőrzését és gyarapodását tudják szolgálni.

--

[1] Iskoláink:

• Teljes szervezettségű: 142
• Kisiskola (alsó tagozat) 113
• Összesen 255
• 29 353 tanuló
• Középiskolák:
• gimnázium 18 magyar / 7 vegyes, magyar osztályokkal
• Szakközépiskola: 11 magyar /29 vegyes, magyar osztályokkal (CVTI SR)

Képek a konferenciáról:

n