Az ember joggal várhatná el, hogy egy önmagát a polgári-keresztény értékrend körébe soroló politikai mozgalom vezetője ezeknek az elveknek a szellemében nyilvánul meg. Ráadásul egy közszereplőnek erkölcsi kötelessége, hogy jó példával járjon elöl, hogy tisztában legyen a körülette levő világ (de legalábbis az ország) törvényeivel, és természetesen ennek megfelelően nyilatkozzon. Sajnos vannak esetek, amikor az alapvető társadalmi normarendszert sutba vágó politikai kommunikációnak lehetünk tanúi,  amit a köznyelvben egyszerűen szélsőségesnek szoktunk nevezni.

A fenti gondolatmenet tükrében nem igazán tudom hová tenni Alojz Hlinának, a Kereszténydemokrata Mozgalom elnökének minapi megnyilvánulását, amivel gyakorlatilag a szélsőjobboldali eszméket vallók táborába sorakozott be. Hlina ugyanis az MKP címére megjegyezte: „Nem vagyunk teljesen biztosak az ország iránti lojalitásukban, úgyhogy ezt felelősségteljesen ki kell értékelnünk.“

Abban a pillanatban, amikor egy szlovákiai vezető politikus azon kezd agyalni, hogy vajon az MKP és a felvidéki magyarok lojálisak-e az országhoz, felmerül a kérdés: tudatában van-e egyáltalán annak, hogy az MKP a szlovákiai jogszabályok értelmében létrejött, bejegyzett és működő legitim párt? Hogy tagjai, választói az ország állampolgárai? Az itteni magyarok pedig minden, azaz minden állampolgári kötelességüket teljesítik. Fordított irányban – az államról – viszont ugyanez nem mondható el, lásd a nemzetközi szerződések, a szlovák-magyar alapszerződés stb. sorozatos be nem tartását. Ezek tükrében lojalitást emlegetni (ami ráadásul nem is jogi fogalom) legalábbis nevetséges. Pláne a 21. században.

Ilyenkor merül fel a kérdés, hogy az Egyszerű Emberek performance politikai pojácájából pártelnökké vedlett ember hányszor veti le a „láthatatlan kígyóbőrt”? Ki is Alojz Hlina valójában? Akkor mutatja-e igazi profilját, amikor irodájában nyilatkozva mögötte a falon a szélsőségesen nacionalista politikus, Andrej Hlinka portréja virít, mellette a sarokban Hlinka-szobor sugározza a hely szellemét, vagy akkor, amikor úgymond polgári-keresztényi értékrendet emleget? Kérdés persze az is, hogy a fenti, az MKP címére megfogalmazott vélemény az egész Kereszténydemokrata Mozgalom, vagy csak a friss pártelnök véleménye? Ha az előbbi igaz, akkor sajnos nem csak egy fejben gomolyog óriási köd.

Politikai síkon viszont egy másik, nem kevésbé helytálló kérdést is fel kell vetnünk: vajon egy esetleges parlamentbe jutást követően a kereszténydemokraták a Fico-vonalat erősítenék? Akár fogadni is mernék rá, hogy igen. Akkor viszont illene azt is tisztán látni, hogy az ő esetükben megkérdőjelezhető az ellenzéki szerepkör és a kormányváltásban való gondolkodás. Összességében nagy még itt a gondolatok és az elvek zűrzavara,  és a tisztelt szlovák kereszténydemokratáknak ideje lenne eldönteniük, merre is van az a bizonyos előre.

Őry Péter,
az MKP Országos Tanácsának elnöke