A Magyar Kultúra Napja Dunaszerdahelyen

Esemény időpontja

A Pázmaneum Polgári Társulás és a Csaplár Benedek Városi Művelődési Központ társszervezésében 2018. január 21-én, vasárnap ismét megrendezi A Magyar Kultúra Napját a VMK színháztermében.

Program:
Petőcz Balázs, a Dunaszerdahelyi Mentálisan Sérülteket Segítő Társulás tagja Horváth István: A nyelv csak élve tündököl című versét adja elő

Ünnepi köszöntő a Himnusz születésnapja alkalmából – Karaffa Attila, a Pázmaneum Társulás ügyvezető elnöke

A Szent János Egyházi Alapiskola énekkara

Ravasz József, költő, szerkesztő, romológus „Lyukat keresünk a békéhez” c. versét adja elő

A Guruló trió kerekes székes tánccsoport fellépése

Ünnepi beszéd – Dr. Kövér László, a Magyar Országgyűlés elnöke

A Művészeti Alapiskola diákjai

Varga Zaránd, a Kodály Zoltán Alapiskola tanulójának a fellépése

A Csallóközi táncegyüttes műsora

A Kodály Zoltán Alapiskola gyermekkórusának fellépése (Az örökség dal, Szent István ének, Erdő mellett estvéledtem)

A Himnusz eléneklése