Hagyományosan húsvét után a második szombaton tartotta a Magyar Közösség Pártja 18. Szenci járási bálját Félben, amelyre meghívást kapott az MKP járásban működő 14 helyi szervezetének tagjai, szimpatizánsai akiknek barátai, vendégei is rész vettek a rendezvényen.
Duray Rezső, az MKP járási elnöke köszöntőjében elmondta, hogy a bál annak a történelmi eseménynek a megünneplése, amely pontosan 20 éve volt, amikor a Magyar Kereszténydemokrata Mozgalom galántai országos közgyűlésén megváltoztatta az alapszabályzatában a nevét, és felvette a Magyar Koalíció Pártja megnevezést, és ezáltal megteremtette az egy közös párt létrehozásának lehetőségét. A bálterembe érkezésekor a jelenlévők nagy örömmel, tapssal fogadták a Magyar Közösség Pártja országos elnökét, Menyhárt József urat feleségével. A jubileumi torta felvágása előtt az elnök úr beszédében kívánságait fejezte ki, hogy az előttünk álló helyhatósági és a további választásokkor is jól szerepeljen az MKP, hogy minden évben legyen ok az ünneplésre. Az elmúlt időszakban az MKP jó eredményt ért el a megyei választásokon már negyedszer lett megválasztva Pozsony megyei képviselőnek Fél község polgármestere Pomichal István és harmadszor Gujber László, Hegysúr község polgármestere, akik feleségeikkel vettek részt a bálban. Réte község polgármestere, Metzner Zoltán feleségével szintén nagyon jól szórakozott.
A jó hangulathoz hozzájárult Vontszemű Tamás cigányzenekara is. Sztárvendégek Kosáry Judit és Iványi Árpád nótaénekesek még a finom vacsora közben is éneklésre buzdították a jelenlévőket. A Himnusz eléneklése után azonnal sor került a sok értékes tomboladíj kisorsolására. (dr/Foto: Árva Péter)