A közösségi média, az elektronikus és nyomtatott sajtó hasábjain az elmúlt napokban komoly felhördülést okozott néhány téma, amely a lévai magyarokat diszkrimináló eseményekhez kötődik. Minden esetben a magyar nyelv használatáról van szó. Sorra veszem most őket, s az eddig nem publikált eseteket is, de nemcsak bicskanyitogató jellegük miatt, hanem azért, hogy szélesebb kontextusba helyezzük őket.

A múlt év végén a lévai városi hivatal elismerő oklevéllel szerette volna jutalmazni két pedagógus, köztük az igazgató munkáját. Ám ők ezt nem fogadták el, ugyanis az alapvetően –ová végződés nélkül használt nevüket a hivatal „ovás” formában ragozta. Tiltakozásukra válaszul a Szlovák Tudományos Akadémia Nyelvtudományi Intézetére hivatkozva azt közölték, hogy a női nevek a szlovákban határozóesetben ( „pre XY”) csak „ovával” ragozhatók. Ráadásul a hivatal oktatási osztálya jegyzőkönyvben rögzítette, hogy ajánlják ezt az eljárást a tantárgyi versenyeken szereplő gyerekek okleveleinek kitöltése esetében is.

Az Omega együttes nemsokára Léván koncertezik. Egyetlen plakát, hirdetés sem készült magyarul. Amikor ezt többen szóvá tettük, a főszervező városi művelődési központ és a turnét szervező menedzser mereven elzárkózott a megoldástól.

Az Omega frontembere, Kóbor János április 25-én Léván járt, és sajtótájékoztatót tartott. Láss csodát, egyetlen magyar sajtótermék sem volt jelen. Érdeklődtem a környékbeli regionális tudósítóktól, tudtak-e róla, kaptak –e meghívást. Meg sem lepődtem, hogy nem.

A hab a tortán a legfrissebb hír, miszerint újfent a szlovák helyesírási előírásoknak megfelelően Štefan Dobó és Melichar Balaša nevét őrzi meg Léva városa így, ilyen formában emléktáblán. (Balassa Menyhért egykori barsi főispán volt.) Újra semmibe véve az itt élő magyarok érzéseit, nemzettudatát.

A közösségi hálón ilyen kommentet olvastam: „Ha ezt Léva eltűri, szégyen a magyarságra.” Nos, a helyzet nem ilyen egyszerű.

A dolgok megoldása nem a magyar sajtó hasábjain történik. Az MKP és a civil szervezetek természetesen cselekednek a maguk módján és lehetőségeik szerint. Amiért e sorokat írom, az okulás.

Hogy jutottunk ugyanis ide?

Manapság sokan használják a szórvány kifejezést. De tudjuk-e, hogy valójában mit jelent? A szakirodalom szerint, ha egy adott régió lakossága 10% (más források egész 20%-ig mennek el) alá esik, szórványról beszélünk.  De nem csak ez jellemzi a szórvány fogalmát: az adott közösség elveszíti politikai befolyását, érdekérvényesítő képességét. A későbbiekben pedig megszűnik kulturális élete, elveszíti hitét, anyanyelvét csak az otthon négy fala között használja. Az utolsó csepp, amikor már az Istentisztelet nyelve is mindegy a közösség számára.

Nos, a lévai magyarság szórványban él. Tudatos asszimiláló politika előzte ezt meg, sajátos, egyértelmű lépések, melyekkel a hatalom ebbe az állapotba sodorta az itt élőket. Ami leginkább hiányzik, az az érdekérvényesítés. A többit egyelőre erőn felül próbálja kompenzálni a közösség: három oktatási–nevelési intézmény (óvoda, alapiskola, gimnázium) küzd a mindennapokban, nagyon aktívak a civil szervezetek, s ezzel a kulturális élet. Gazdag a hitélet, eseményekben bővelkedik. De kevés a fiatal.

Mi ebből a tanulság?

A szlovákiai helyzet sok helyütt hasonló, ne dugjuk homokba fejünket. Vegyük észre, hogy sok acsarkodásunk ellenére nem lehetünk mi egymás legnagyobb ellenségei. Mert az asszimiláló szándék továbbra is él, létezik. A helyzet pedig rohamosan romlik, a peremvidék lassan-lassan bedőlni látszik, a tömböt pedig megbontja az egyre terpeszkedőbb, terjeszkedő Pozsony a betelepüléssel.

A fél év múlva esedékes önkormányzati választásokon igenis létfontosságú, hogy olyan emberek kerüljenek megfelelő posztokra, akik ezt látják, érzik, és tenni akarnak ellene. A magyar közösség fontos számukra.

Bárki bármit gondol, ez nem pártkérdés. Ez ideológia. Egyértelmű, elkötelezett, kompromisszumokra nem hajlandó, kemény, bevállalós ideológia, amely nem tűri meg a simulékonyságot, a mindegy milyen nyelven beszélsz és neveled a gyereked típusú gondolkodást. Ettől még lehetünk toleránsak és együtt érzők mindenkivel.

Aki ezt nem látja, politikailag vak.

S én, noha gyermekkorom óta rajongója vagyok, nem megyek Omega-koncertre.

Kiss Beáta,
az MKP kulturális és oktatásügyi alelnöke