Berényi József, a Magyar Közösség Pártja elnöke volt az egyik ünnepi szónoklata a március 13-án tartott rimaszombati ünnepi műsornak, melyen a Duna Művészegyüttes adott műsort, s Schmitt Pál volt a díszvendég. Berényi beszédét alább olvashatják:

Tisztelt Elnök Úr, tisztelt Polgármester Úr, tisztelt helyi Képviselők, megyei Képviselők, kedves Mindnyájan!
Sokszor szoktuk mondani, minden bú és bánat ellenére, hogy jó magyarnak lenni! Amikor kimondjuk ezt a pár szót, hogy jó magyarnak lenni, akkor nyilván a fogódzó a történelem, a kultúra, a nyelv, amelyben közép-európai szinten továbbra is nyilván vezető szerepet tud betölteni a magyar. Éljen akár Magyarországon, éljen akár Szlovákiában, Romániában, vagy bárhol máshol.

Épp ennek a történelmi összefüggésnek köszönhetően vagyunk itt, ünnepelünk itt Rimaszombatban, de ünnepel az egész Kárpát-medence magyarsága, mert ha van amire büszkék lehetünk a modern kor történelmében, akkor biztos 1848/49, akkor éppen március 15-e, de találhatjuk 1956-ot is, és még van bizonyára néhány fogódzó. Hogy annyira igaz ez, hogy 1848 és 49 nemcsak számunkra, hanem mindenki számára útmutató volt és erre lehetünk büszkék, mutatja az is, hogy Kossuth Lajosnak és a márciusi ifjaknak, illetve a forradalomhoz kapcsolódó személyeknek, több helyen a világban van szobra, emlékműve, vagy emlékeznek rá akkor, amikor kell. Volt néhányszor alkalmam az Egyesült Államok parlamentjében járni különböző delegáció tagjaként, és igazán szívmelengető látvány volt látni, hogy bent a parlament épületében van Kossuth Lajosnak szobra.

Hasonló büszkeséggel talán csak a lengyelek vannak itt Közép-Európában, az ő nemzetébresztő és nemzeti függetlenségi harcosainak hasonlóképpen vannak szobrai az Egyesült Államok területén. De bizonyára a közép-európai nemzetek közül a lengyelek és a magyarok azok, akikre leginkább úgy tekintenek, még ott az Egyesült Államokban is, mint szabadságszerető népre és nemzetre.

És öröm látni azt is, hogy az utóbbi években már felvilágosultabb szlovák politikusok, közéleti emberek, tudnak velünk ünnepelni 1848-49 kapcsán is. Tapasztalható ez a pozsonyi összejövetelen, ahová már néhányan eljönnek, és néhányan tudatosítják, hogy bizony akkor, itt Közép-Európában a magyarság, a magyar nép, a magyar nemzet volt az útmutató, amely a legforradalmibb, legnagyobb változásokat akarta bevinni az államigazgatásba, az emberek igazgatásába, a kultúrába, a függetlenségbe és a szabadságba. Ez után a kiváló beszéd után, amit az elnök úr elmondott, én igyekszem nagyon rövid lenni, ezért egy komoly, de mégis játékra készülődöm.

A tizenkét pontot, amit itt szorongatok a kezemben, próbálnám meg lefordítani a mai nyelvünkre. Vajon hogy fogalmazhatnánk meg a tizenkét pontot?

Az első pont, ami úgy szólt annak idején, amit március 15-én felolvastak, hogy kívánjuk a sajtó szabadságát, a cenzúra eltörlését. Most kívánjuk a sajtó szabadságát, kívánjuk az objektív tájékoztatást. Mert ennek manapság nem mindig látjuk a nyomait. Sajtószabadság van, objektív tájékoztatás kevésbé van. Az objektív tájékoztatáshoz természetesen olyan intelligencia szükséges manapság, az újságíró és az olvasó részéről, hogy a sorok között is olvasni tudjunk.

Nem ezért voltunk 1989-ben a téren. Azért voltunk 89-ben a téren, hogy lehetőleg tényleg szabad sajtót lássunk, aki a magyarság megmaradását, amely a kulturális értékeket, hasonlóképpen vállalja fel, ahogy ez méltó egy nemzethez, méltó egy néphez.

Amikor arról beszéltek a március 15-ei ifjak, hogy törvény előtti egyenlőség, polgári és vallási tekintetben is egy esküdt szék, akkor mi is megfogalmazhatjuk azt, hogy a bíróságok a tényleges bűnözőket vegyék górcső alá, hogy a bűnüldöző szervek a tényleges bűnözőket állítsák oda, ahová kell, a bíróság elé és ítéljék el őket, de ne Malina Hedviget.

Március 15-én elmondhatjuk azt is, hogy igényeljük, hogy Malina Hedviget mentsék végre föl az állítólagos vádak alól, és Malina Hedvignek szüntessék meg az eljárását, és végre élhesse szabadon életét a családjával együtt.

Mikor azt mondták március 15-én, hogy felelős minisztériumot Pesten, és Budán, valamint évenkénti egyszeri országgyűlés Pesten, akkor mi mondhatjuk azt, hogy tényleges decentralizációt akarunk.

A decentralizáció arról szólna, hogy a lehető legnagyobb mértékben vehessük kezünkbe a sorsunk irányítását. Szlovákia fejlődése azt mutatta, hogy a helyi önkormányzatok, mint helyi autonómiák, mint helyi önkormányzatok jól működnek.

Ez a város is megteszi mindazt, ami erejéből, lehetőségéből adódik, és fejlődik a város, azon az országos szinten, ami Gömörországban megtalálható. Ha ugyanígy néznének ki a regionális önkormányzatok Szlovákiában, akkor a régiók is jobban néznének ki, s itt ahol a besztercebányai megyében vagyunk talán a legcélzatosabban lehet azt megfogalmazni, mert ezek a mai megyék nem erről szólnak.

Ezek a mai megyék másról szólnak, nekünk igenis igényelnünk lehet, hogy természetes régiók alakuljanak, ahol mi magyarok is otthont találunk magunknak a jelenlegi megyerendszerben.

Amikor az elődök azt kívánták, hogy országgyűlés, mi akkor azt kívánjuk, más megyerendszert, igazságosabb megyerendszert akarunk. Amikor megfogalmazták azt, hogy úrbéli viszonyok eltörlése, a közös teherviselés, igazságosabb teherviselés, akkor nincs másról szó, mint arról, hogy igazságosabb adókat akartak.

Tudjuk, hogy a nemesek nem fizettek adókat, a nemesek éppen azért, mert védték az országot, hosszú évszázadokon keresztül adómentesek voltak. Csakhogy jött Napóleon, elsöpörte a nemesi felkelést és kiderült, hogy ez az elavult rendszer nem tartható fönt tovább, fizessenek a nemesek is adót, mondták március 15-én.

Mi is elmondhatjuk azt, hogy igazságosabb adórendszerre van szükség, mint ami most van, és igazságosabb bérezésre van szükség ebben az országban, mint ami a jelenleg tapasztalható. Nagyon nyílik a társadalmi olló, vannak, akik ma nagyon magas kereseti lehetőségekkel rendelkeznek, de az ország döntő többsége pedig nem.

Ez így nem a szociális békét szolgálja, ez így nem az, ami miatt1989-ben a téren voltunk. Igenis igényelhetjük mi, nemcsak magyarok, hanem szlovákok is, igazságosabb társadalmat építsünk, igazságosabb körülmények szülessenek, igazságosabb legyen a bérezés. A bérbeli fizetésből élők helyzete javuljon ebben az országban, méghozzá radikálisan.

A további kérések, amiket megfogalmaztak, azok elsősorban a katonaságra vonatkoztak, most nyilván ezek ma nem aktuálisak. Aktuális a kétnyelvűség, aktuális igenis az, hogy következetesen igényeljük, akarjuk, hogy a szlovák mellett a magyar is megjelenjen a feliratok szintjén, államigazgatás szintjén, az önkormányzatok szintjén.

Hogy mi magyarok is otthon tudjuk érezni magunkat azokban a régiókban, azokban a városokban, vagy falvakban, ahol nagyobb számban élünk, hiszen nekünk is jár az édes anyanyelv használata. Tehát ma nem hadseregre, hanem kétnyelvűségre van szüksége a magyaroknak ahhoz, hogy megmaradhasson.

És amikor az utolsó pontot olvasom, hogy Unió Erdéllyel, nyilván megint nem erről van csak szó, hanem arról, amit elnök úr is mondott, igenis a kettős állampolgárság nem egy ördögtől való dolog. A világ számos országában bevett gyakorlatról van szó, ma, amikor Szlovákia és Magyarország NATO tag, amikor a hadserege közös hadgyakorlatot tartott, amikor a belügyminisztérium, a rendőrség szorosan együttműködik, nem lehet biztonságpolitikai tényezőként tekinteni az itt élő magyarságot és megfosztani bennünket ettől a szimbolikus lehetőségtől.

Nem Unió Erdéllyel az utolsó pont, hanem kettős állampolgárság lehetősége, hogy amellett hogy szlovák állampolgárok vagyunk, igenis legyen lehetőségünk felvenni a magyar állampolgárságot is, mert ez így európai, ez így civilizált, ez így valóban a jószomszédi viszonynak az igazolását jelenti.

Mert egyébként nem igaz az, hogy őszinte a párbeszéd, egyébként nem igaz, hogy a jószomszédi viszonyt mindenki komolyan gondolja, hanem valahol hamisság van a politikában. Nem ezért voltunk 1989-ben megint a téren és nem ezért vagyunk büszkék 1848/49-re, hogy a hamisságot támogassuk.

Az őszinte és nyílt politikát támogassuk, a régiófejlesztést támogassuk, a kétnyelvűséget támogassuk, az igazságosabb adókat, az igazságosabb bérezést támogassuk, a fejlődést, egymás elismerését támogassuk, és akkor vagyunk igazi leszármazottjai 1848/49 hőseinek. Köszönöm szépen - mondta Berényi József ünnepi beszédében.

Berényi József