Hétfőn tartotta meg 15. képviselő-testületi ülését a Nyitra Megyei Önkormányzat. Az egyházi és a magán fenntartású művészeti iskolák, nyelviskolák és oktatási intézmények számára a korábbi évekhez hasonlóan, a 2019/2020-as tanulmányi évben is a diákok után járó fejpénz 100 százalékát határozta meg. Ugyanakkora támogatáshoz jutnak egy diákra, mint a megyei és az állami fenntartású oktatási intézmények. Mindezt egy általános érvényű rendeletbe rögzítettük.
A megyei önkormányzat jóváhagyta továbbá azt az általános érvényű rendeletét, amely a szociális intézmények által nyújtott szolgáltatásokról, azok finanszírozásáról szól. Ebben megszüntette az ellátottak hozzájárulását egyes szolgáltatásokért, valamint hozzájárulásukat az elszállásolásért a megye által fenntartott intézményekben. Egyúttal megnövelte a napi ételadag értékének és árának felső határát.
A megyei önkormányzat meghatározta a megye főellenőre megválasztásának módját és időpontját. A következő hat éves választási időszakra a megye főellenőre 2019.december 9-én lesz megválasztva. E határozat aláírását követően, a következő napokban lesz meghirdetve a pályázat. A megyei önkormányzat módosította a képviselő-testület tanácskozási szabályzatát.
Az önkormányzat jóváhagyta a középiskolákban zajló oktatás és nevelés regionális stratégiáját, annak módosítását a 2020. naptári évre. Egyúttal megvitatta és tudomásul vette azt a beszámolót, amely azon megyei fenntartású oktatási intézményekről szólt, amelyek a diáklétszám tartós lecsökkenésével küzdenek.
Lezárult az Érsekújvári Közművelődési Intézet igazgatói tisztségének pályázata, a megyei önkormányzat megválasztotta az intézmény új igazgatóját. Mgr.Vladimíra Malperová lesz az új igazgató. Az MKP megyei frakciója csupán azzal a feltétellel támogatta a javaslatot, hogy az érsekújvári intézmény élén az új igazgató megtartja az intézmény két nyelvű jellegét, a szlovák és magyar együttes kultúra ápolását és kinevezi a magyar kultúráért felelős igazgatóhelyettesét.
A Nyitra Megyei Önkormányzat 2019. március 25-én hagyta jóvá a megyei fenntartású (nem oktatási, egyéb) intézmények igazgatói megválasztásának és kinevezésének szabályzatát. A rendelet alapján a megye elnöke kinevezte az egyetemi professzorokból és docensekből álló független szakmai testületét, amely a nyár folyamán elvégezte a megye által fenntartott intézmények átvilágítását, tevékenységük és igazgatóik tevékenységének értékelését. A hétfői testületi ülésen a megyei önkormányzat – más megyékhez hasonlóan – a fenti szabályzat alapján meghirdette az intézmények igazgatói tisztségére a pályázatokat, a Nyitra megye által fenntartott kulturális intézményekre vonatkozóan. Vonatkozik ez minden kulturális intézményre, két halmaz kivételével. Azon intézményekre nem vonatkozik, amelyek működése, igazgatóinak tevékenysége kedvező minősítést kapott a nyári átvilágítás során. Illetve azokra sem, amelyek igazgatója az utóbbi négy évben lett kinevezve, pályázat útján. Ez utóbbi halmazba sorolható a két megyei fenntartású nyitrai színház, az érsekújvári Thain János Múzeum, valamint az érsekújvári Zmeták Ernő Galéria. Természetesen, a minőségi munkát felmutató, szakmailag jól vezetett megyei intézmények igazgatóinál kívánatos, hogy megpályázzák az igazgatói tisztséget. Hogy újra vezessék azon intézményeket, amelyek dolgozói, ellátottai és közönsége is elégedett az intézmény eddigi működésével, az igazgató tevékenységével. Akadnak azonban ellenpéldák is. Vannak olyan esetek, ahol az igazgató két évtizede vezeti az adott intézményt, miközben nem pályázat útján lett annak vezetőjévé kinevezve. A célunk, hogy mindazon intézmény élére, ahol hiányosságok tapasztalhatók, rátermett igazgató kerüljön. Hiszen a kedvező munkahelyi légkör, az elégedett ellátott és annak elégedett hozzátartozója, az intézmény elégedett közönsége kell, hogy legyen tevékenységünk legmagasabb mércéje. Ha már elvállaltuk, megválasztásunkat követően az intézmények fenntartója, a Nyitra Megyei Önkormányzat képviselői tisztségét.
Farkas Iván, Nyitra megyei képviselő, az MKP frakcióvezetője