Az elmúlt két hétben az óriási egészségügyi fenyegetettség hozadékaként alapvetően két téma foglalkoztatja a közvéleményt: a várható gazdasági visszaesés valamint a távoktatás. Ez utóbbi szinte mindenkit érint: vagy azért mert fenntartó, vagy tanár, vagy azért mert szülő, vagy épp diák, tanuló, nagyszülő… vagy több szerep is egyben. A helyzet, mely a maga valójában félelemkeltő, rávilágított néhány alapvető oktatásügyi kérdésre is. Sokak mutattak rá a közösségi médiában is arra, hogy nem voltunk felkészülve egyik pillanatról a másikra egy ilyen változásra. Noha az elmúlt években nagy hangsúlyt fektetett a mindenkori minisztérium az IKT kompetenciák fejlesztésére tanárnál, diáknál egyaránt, kiderült, még mindig nem vagyunk a helyzet magaslatán, ha az otthoni online tanulásról van szó. Kezdjük azzal, hogy nem minden diák rendelkezik megfelelő eszközökkel, és itt nemcsak a társadalom perifériáján élő csoportokra gondolok, nem is a mélyszegénységre. Egyszerűen kisebb jövedelemmel rendelkező családoknál is gondot jelent. Ez, ha az iskola akarja, tudja, részlegesen oldható. Ám már az internetes lefedettség is akadozik sok helyütt, nemhogy ingyen wifi (iskolákról), de vidéken előfordul, hogy semmilyen adatkapcsolat nincs, vagy nagyon lassú, akadozik és alkalmatlan oktatási célokra. Nem egy településen időként a telefonos lefedettség is problémás. A társadalom informatizáltsága hiányos.

Sokat ragoztuk - ragozzuk a tényleges oktatási reform szükségességét. Nos, ahogy a miniszter úr is fogalmazott, a helyzet rákényszerít. Például arra, hogy az iskolai programokban a kötelező informatika órák számát növelni kellene. Ráadásul, a középiskolákban például algoritmusokat írnak, számítógép - rendszerekről tanulnak, de a felhasználói kompetenciák (tehát a már kész online felületek kezelésének gyors és biztos elsajátítása) szerintem hiányosak a nagy átlag számára. Bölcsész szemmel is furcsa, ha a „digitális nemzedék” számára egy-egy (számukra) új platformon való eligazodás gondot jelent.

Az öröm az ürömben, hogy a pedagógusok széles társadalma fogott össze, beleértve szakmai szervezetünket, az SZMPSZ-t is. A közösségi médiában számtalan lehetőséggel, tanáccsal látják el egymást, és jól kihasználhatók a magyarországi digitális segédanyagok is. Csak az a probléma, hogy a magyarországi tanrend eltér a miénktől, nem lehet mindent egy az egyben applikálni, s hazai segédanyagok (okostankönyvek, interaktív tananyagok, tesztek) magyarul alig vannak. Illetve nagyon kevés. Ez is egy nagyon fontos feladat, kihívás a gyógyulás utáni időszakra.

Örülünk, hogy van magyar oktatási államtitkár. Szorítunk neki. Bízom benne, hogy jut ideje – valamikor – arra is, hogy azok az oktatási felületek, melyek közvetlen kapcsolatba kerülnek a minisztériummal – pl. ASC Edupage (innen is küldjük az kötelező adatokat a minisztériumi statisztikába) magyar verzióban is tökéletesen elérhető legyen. Hogy ne kényszerüljenek a magyar iskolák pedagógusai a térdükön fordítani a felület egyes részeit (Melyre egyébként lehetőség van, s mint kiderült, van olyan felvidéki magyar iskola, amely ezzel 7 éve foglalkozik szépen, csöndben. Csak úgy, elvből.). Van annyi magyar iskola, és fizetünk ezért a szolgáltatásért annyit, hogy ez a magyar iskoláknak véleményem szerint kijár.

A legfontosabb azonban, hogy legyen alkalom ezeknek a gondoknak javítására, megoldására. Vészelje át minden iskola, szülő, gyermek, idős és fiatal ezt az időszakot egészségben.

Vigyázzunk mindannyian egymásra!

Kiss Beáta,
gimnáziumigazgató, az MKP korábbi oktatásügyi alelnöke