Szám: OLP/2777/2020
Pozsony, 2020.03.29.
A Szlovák Köztársaság Közegészségügyi Hivatala mint a közegészségügy terén illetékes államigazgatási hatóság a Tt. 355/2007. sz., a közegészség védelméről, támogatásáról és fejlesztéséről szóló, többször módosított törvénye 5. §-a 4. bekezdésének h) pontja értelmében – a Szlovák Köztársaság Kormánya 2020. március 11-én kelt 111. sz. határozata által meghirdetett rendkívüli helyzet miatt és az Egészségügyi Világszervezet főigazgatója által 2020. március 11-én kihirdetett COVID-19 világjárvány miatt – a Központi Válságstáb 2020. március 27-ei ülése határozatainak értelmében a Tt. 355/2007. sz. törvénye 48. §-a 4. bek. c) és e) pontja szerint elrendeli
az alábbi intézkedéseket:
A) 2020. március 30-án 6:00 órától egészen a visszavonásig bezárásra kerülnek a kiskereskedelmi üzletegységek és minden szolgáltatást nyújtó üzemegység, kivéve
- az élelmiszert, húst és hentesárut, kenyeret és péksüteményt, gyümölcsöt és zöldséget árusító boltokat, a különleges csecsemő- és gyermektáplálási élelmiszerboltokat, valamint a gyógyászati célú élelmiszert árusító boltokat,
- a drogériákat,
- a gyógyszertárakat, a gyógyászati segédeszközök kiadóit és a látszerészeti egységeket,
- az újságárusítókat és dohányboltokat,
- az állalteledel-árusítókat és állatorvosi rendelőket,
- a távközlési szolgáltatók üzemegységeit,
- a közétkeztetési egységeket és gyorsbüféket,
- a postai, banki, biztosítói és lízingszolgáltató egységeket,
- az internetes bolti szolgáltatókat (e-shop), melyeknél helyben vagy futárszolgálattal lehet átvenni az árut,
- a mosodákat és ruhatisztítókat,
- az üzemanyagtöltő-állomásokat,
- a temetkezési szolgáltatásokat, temetői és krematóriumi szolgáltatásokat,
- az autószervízeket, a pneuszervízeket és autómentő-szolgáltatásokat,
- a műszaki vizsgákat és emissziós ellenőrzést végző szolgáltatókat,
- a számítástechnikai és távkommunikációs szervízeket,
- a tárgyakat és árut szállító taxi-szolgáltatásokat,
- az ügyvédi irodákat és jegyzőségeket, végrehajtókat, csődbiztosságokat, békéltetői szolgáltatásokat, árverezőket, döntőbírókat, hiteles szakértőket, tolmácsokat és fordítókat,
- kulcsmásoló szolgálatokat,
- a gyűjtőudvarokat,
- a méteráru- és rövidáruboltokat,
- a kerékpárboltokat és -javítókat,
- a kertészeti és kertésztechnikai boltokat, ha az üzemegység belső bolti alapterülete nem haladja meg a 2000 m2-t,
- az építőanyag, szerelvény- és villamossági szerelvényboltokat, a vasárut, festék- és lakkboltokat, ha az üzemegység belső bolti alapterülete nem haladja meg a 2000 m2-t.
B) 2020. március 30-án 6:00 órától egészen a visszavonásig tilos az ügyfelek jelenléte a közétkeztetési egységekben és a gyorsbüfékben; ez a tilalom nem vonatkozik az étkezési szolgáltatást nyújtó egységen kívüli értékesítésre (például a gyorsbüfé külterületre nyíló kiadóablakán keresztül, vagy az étel elvitelére anélkül, hogy az üzemegységbe be kelljen lépni).
C) 2020. március 30-án 6:00 órától egészen a visszavonásig az ezen intézkedés A) pontjában felsorolt kiskereskedelmi üzletegységeknek és minden szolgáltatást nyújtó üzemegyeségnek elrendelésre kerül a Tt. 355/2007. sz. törvénye 48. §-a 4. bek. e) pontja értelmében a vásárlók (ügyfelek) és alkalmazottak vonatkozásában a következő higiéniai lépések betartása:
– Az egységbe történő belépést és ott-tartózkodást csak eltakart felső légutakkal lehet engedélyezni (pl. maszk, sál, kendő stb.),
– az egységbe történő belépéskor fertőtlenítőszert kell alkalmazni a kezekre vagy egyszer használatos kesztyűt kell nyújtani,
– sorban álláskor a vevők legalább 2 m-es távolságot tartsanak egymás között,
– az egységben egyszerre legfeljebb 25 m2 alapterületenként egy-egy vevő tartózkodhat,
– az egység minden bejáratánál jól láthatóan kifüggeszteni a hirdetményt a fenti higiéniai rendelkezésekről és a kereskedelmi egységben egyszerre maximálisan tartózkodható vevők számáról.
D) 2020. március 30-ától egészen a visszavonásig az ezen intézkedés A) pontjának 1. és 2. alpontjában felsorolt kiskereskedelmi üzletegységeknek vagy üzemegységeknek kötelességük biztosítani, hogy hétfőtől szombatig bezárólag 9:00 és 12: óra között az üzletegységbe csak 65 év feletti életkorú vevők léphessenek be.
E) 2020. március 30-án 6:00 órától egészen a visszavonásig az üzletházak üzemeltetőire nézve elrendelésre kerül a Tt. 377/2004. sz. törvény 2. § 4. bek. k) pontja alapján, hogy zárják be a létesítményükben működő összes kiskereskedelmi egységet és összes szolgáltatásnyújtó egységet, kivéve az A pont 1 – 10. alpontjában felsorolt egységeket.
Indoklás
A Szlovák Köztársaság Kormánya a Szlovák Köztársaság Nemzeti Tanácsa 42/1994. sz., többször módosított polgári védelmi törvénye értelmében 2020.03.12-én 6:00 órától rendkívüli helyzetet hirdetett ki II. fokú közegészségügyi veszély fennállása miatt.
Az Egészségügyi Világszervezet főigazgatója 2020. március 11-én hirdette ki a COVID-19 világjárványt.
A Központi Válságstáb a 2020. március 27-ei ülésén határozatban rendelte el, hogy a Szlovák Köztársaság Közegészségügyi Hivatala intézkedéseket léptessen életbe a közegészségi veszély idejére, melyekkel a fenti kötelező rendelkezések szerint megtiltja vagy korlátozza az üzemegységek működését, egyben a kiskereskedelmi és szolgáltató egységek üzemeltetőinek kötelezően betartandó (járványellenes) higiéniai szabályokat ír elő.
Ezen intézkedések célja az emberek közti szociális érintkezés maximális mértékű ideiglenes korlátozása – kivéve a kiskereskedelmi árusítás és néhány közszolgáltatás feltétlenül szükséges területét – úgy, hogy a lehető legnagyobb mértékben korlátozza a járványos COVID-19 közösségen belüli terjedését.
A Szlovák Köztársaság Közegészségügyi Hivatala hangsúlyozza, hogy intézkedésének célja az emberek egészségének védelme és az elhalálozások megelőzése.
Az intézkedés figyelmen kívül hagyása szabálysértés a Tt. 355/2007. sz. törvénye 57. §-a 33. bek. a) pontja értelmében, amiért a közegészségügyi hatóság illetékes regionális hivatala a Tt. 355/2007. sz. törvénye 57. §-a 41. bek. a) pontja szerint pénzbírságot szab ki 20 000 euróig terjedő összegben.
Mgr. RNDr. MUDr. Ján Mikas, PhD.
a Szlovák Köztársaság tisztifőorvosa
--
A magyar szöveg forrása: https://torvenytar.sk/zakon-734