Forró Krisztiánt, a Magyar Közösség Pártjának új elnökét fogadta ma Potápi Árpád János. A magyar Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára sok sikert és jó munkát kívánt Forró Krisztiánnak.

Forró Krisztián a 2016 júniusában megválasztott Menyhárt Józsefet váltotta az MKP élén, aki a teljes vezetőséggel együtt, a februári parlamenti választási kudarc után mondott le, miután pártjuk – az MKP, illetve az Összefogás és Magyar Fórum törpepártok alkotta – Magyar Közösségi Összefogás néven indított közös magyar listán nem jutott be a törvényhozásba.

Az MKP új elnöke megválasztása után magyar újságíróknak nyilatkozva prioritásának nevezte a magyarság megmaradásának segítését és az asszimiláció csökkentését, és ennek eszközeként a politikai és a társadalmi egység megteremtését említette.
Korábban egy, a közös magyar érdekképviselet létrehozásának menetrendjét tudakoló újságírói kérdésre Forró Krisztián azt válaszolta: elsőként az Összefogással akarnak tárgyalni, és szeretnének leülni a Most-Híd szlovák–magyar vegyespárt magyar ágával is.

Kérdésre hozzátette: elsősorban magyar pártokkal akarnak tárgyalni, ám ha a helyzet úgy hozza, hogy a magyar közösség érdekében szlovák pártokkal is tárgyaljanak, számba veszik ennek lehetőségeit is. (MTI/Felvidék.ma, fotó: Potápi Árpád János fb-oldala)