A Magyar Közösség Párta pozsonyi székházában folytatódik a szakmai munka. Múlt héten a vállalkozók helyzetéről, most pedig az oktatásügy aktuális helyzetéről folytattak eszmecserét. A mai találkozóról Forró Krisztián MKP-elnök, Farkas Iván szakmai alelnök és Fodor Attila, a Comenius Pedagógiai Intézet vezetője tartottak sajtótájékoztatót.
A tanácskozás központi témája az aktuális járványhelyzetnek az oktatásügyre gyakorolt hatása volt. A hatfős találkozón még Kiss Beáta, a lévai Czeglédi Péter Református Gimnázium igazgatója, A. Szabó László, a dunaszerdahelyi magángimnázium alapítója és Andruskó Imre, a komáromi Selye János Gimnázium igazgatója vettek részt.
Forró Krisztián MKP-elnök rámutatott, óriási bizonytalanságban élnek a diákok és a pedagógusok, akik joggal várnak megoldást a kormánytól. „Az elmúlt napokban napvilágot látott Branislav Gröling oktatásügyi miniszter tizenkét pontja. Bízunk abban, hogy a miniszter úr fejében még csak meg sem fordult az a gondolat, hogy a nemzetiségi iskolák működését a 300-as diáklétszámhoz köti. Ha mégis, mi minden eszközt és lehetőséget megragadunk arra, hogy ezt meggátoljuk”
– mondta a pártelnök. Hozzátette, a nemzetiségi iskolák megmaradása érdekében indokolt a pozitív diszkrimináció.
Farkas Iván Muzsla község polgármestereként, azaz alapiskolát fenntartó önkormányzat vezetőjeként is emlékeztetett arra, hogy a magyar iskolák negyedében ennél kisebb a diáklétszám. Emlékeztetett arra is, hogy a közoktatási törvényt is bővíteni kellene a nemzetiségi oktatásra vonatkozó jogszabályokkal.
Fodor Attila szerint minél korábban vissza kellene térniük a gyerekeknek az iskolapadokba, hiszen az online tér nem pótolhatja a közösségi együttlétet. Úgy látja, Gröhling miniszter tizenkét pontját ki kellene bővíteni a nemzetiségi oktatás helyzetével is.
Forrás: O.N./Felvidék.ma