Egyedül a kormányfő hisz a széles körű, társadalmi tesztelésben, amit hosszasan próbál ráerőltetni kormánya további tagjaira és a szakértők csapatára. Ám ennek a módszernek van két súlyos hibája, amelyek azt eredményezik, hogy nem és nem csökken a kórházi ellátásban levők és az elhunytak száma. E két hibát kellene nagyon gyorsan kiküszöbölni. Az első a rendszer következetlensége. Akiket pozitív eredménnyel teszteltek le, egy részük hozzátartozóikkal együtt nem marad otthon karanténban. Remélhetőleg a kisebb hányaduk, de ezt nem tudjuk. Sajnos az állami hatóság nem tudja(?) elérni, hogy a pozitívan teszteltek, háztartásbeli családtagjaikkal együtt otthon, karanténban maradjanak. Nincs elektronikus nyomon követés, noha tavaly nyáron az applikáció elkészült. Állítólag. Enélkül a tisztiorvosi hivatal tavaly novembertől, amikor elszabadultak a statisztikai adatok, december közepéig legalább telefonon próbálta a pozitívak kapcsolatrendszerét kinyomozni, ám azóta ez is megszűnt. A rendőrség szúrópróba-szerűen ellenőrzi az embereket, ellenőrzi a kék tanúsítványokat. Nem célirányosan a pozitívan tesztelteket, hogy karanténban vannak-e. Erre volna égető szükség. Másként nem jutunk előbbre.
A kormányfő rendszerének másik hiányossága az Antigén-tesztek pontatlansága, megbízhatatlansága. Meggyőződésem, hogy a fals negativitással bírók nagy száma - akik közöttünk mozognak - okozza a legnagyobb bajt. Anélkül, hogy tudnának róla, megfertőzik a környezetükben levőket, hiszen a kék papírral a zsebükben azt hiszik, egészségesek, nem fertőznek. Az Antigén-tesztek fals negativitása az, amikor negatív eredményt adnak, ám valójában az illető pozitív. Gyakran tünetek nélkül, de ebben az esetben is fertőz.
Korábban a Nézzünk a számok mögé c. írásomban leírtam, hogy ezzel a módszerrel nem jutunk ötről hatra. Hiába a vakcina, hiába a heti egy alkalommal ránk erőltetett tesztelés, ha a fals negatívak száma jelentős. S ha a fals negatívak, vagyis pozitívak nem voltak, nem lesznek kiszűrve, ők és a pozitívan teszteltek pedig karanténba helyezve, akkor nem fogunk a magas számok szorításából egyhamar kievickélni.
A Nézzünk a számok mögé c. írásban azt is leírtam, hogy a pontatlan Antigén-tesztek helyett bizonyos társadalmi csoportokban vagy bizonyos régiókban hasznosabb lenne a tesztelést elvégezni inkább a drágább, de jóval pontosabb, megbízhatóbb PCR-tesztekkel, amellyel tényleg kiszűrnék a fertőzött embereket. A cikkem megírását követő napokban napvilágot látott a roppantul kedvező hír, hogy Csehországban egy kutató kifejlesztette az eddiginél jóval olcsóbb és gyorsabb PCR-teszteket. A mintákat értékelő berendezés úgy néz ki, mint egy kávéautomata, 1 órán belül kiértékel akár ezer mintát, nem kell napokig várni a PCR-tesztek eredményeire, mint eddig. Találmányát felkínálta a cseh kormánynak, amely élt a lehetőséggel. Csehországban a széles körű társadalmi tesztelésnél az Antigén-tesztektől hamarosan átállnak a sokkal pontosabb, megbízhatóbb, gyors és olcsó PCR-tesztekhez. A cseh tudós találmányát felkínálta Szlovákia kormányának is. Az árát tekintve elmondta, hogy 1 millió darab megrendelése esetén az ára 100 cseh korona, vagyis 2,50 €, ami az Antigén-tesztek árának nagyjából fele. Nem is beszélve arról, hogy a hagyományos PCR-tesztelés ára 70 euró körüli. Azonban itt a legemberibb innováció az, hogy a cseh gyors PCR-tesztetek pálcikáival a mintát nem az orrüregből veszik, hanem a nyelv váladékából a nyelv felületéről, ami sokkal komfortosabb és többek számára lenne elfogadható, mint az orrüregben való kényelmetlen pálcikázás.
Az év elejétől érvényes, fokozott kijárási tilalom sem makulátlan. A főügyész megállapította, hogy a kijárási tilalom hatálya alól kivont számos kivétel törvénytelenül lett megítélve. A legkirívóbb kivétel: a pozitívan teszteltek bevásárolhatnak a boltokban és a bevásárló-központokban, amelyek nyitva tartanak, persze védőmaszkban!!! Sokakban felmerült: komolyan gondolja a kormány a koronavírus elleni küzdelmet? Továbbra is kitartok amellett, hogy a számos kivétel nélkül sokkal jobb járványhelyzetben volnánk, hiszen a kivételek puhává tették a kijárási tilalmat.
Kíváncsi vagyok, hogy a szlovák kormány továbbra is a széles körű, társadalmi tesztelés foglya lesz-e, és ha igen, kitart-e a pontatlan, megbízhatatlan antigén-tesztek mellett, vagy előnyben részesíti-e a pontosabb, megbízhatóbb, gyors PCR-teszteket? Megtalálja-e a megoldást arra, hogy a pozitívan tesztelt egyének és háztartásbeli rokonaik karanténban maradjanak? Mert ma ezek a kulcskérdések. Amennyiben nem, akkor minden marad a régiben. A fertőzöttség, a megbetegedés és az elhalálozás statisztikai adatait tekintve nem jutunk ötről hatra. Ha mégis, ki tudja mikor, s az elsősorban a kormányon kívüli tényezőknek lesz köszönhető.
Farkas Iván, az MKP szakmai alelnöke