Közös sajtótájékoztatót tartottak a formálódó Szövetség pártjai a Most-Híd pozsonyi székházában. Forró Krisztián, az MKP és Mózes Szabolcs, az Összefogás elnöke, valamint a Most-Híd képviseletében megjelent Horváth Zoltán polgármester a szlovákiai oltási program kapcsán nyilatkozott a sajtó képviselőinek.
Forró Krisztián leszögezte, bár a javuló járványmutatók optimizmusra adnak okot, nem szabad megfeledkeznünk az óvatosságról, a járványügyi intézkedéseket továbbra is fontos betartanunk, hiszen könnyen visszazökkenhetünk a régi, rossz kerékvágásba. (...) Fegyelmezetten kell viselkednünk, ha nem akarunk visszatérni a korábbi állapotokhoz.Az MKP elnöke kiemelte, világosan látszik, az oltási kampány nincs a helyzet magaslatán, ami azért is óriási probléma, mert ez az "egyetlen megoldás, az egyetlen út". Ennek fényében különösen fájó, hogy a szomszédos államokhoz viszonyítva, Szlovákia jóval kevesebbet költ az oltást népszerűsítő kampányra. Forró Krisztián szerint vannak tartalékok, van miből és van hogyan bebiztosítani a hozzáférést, el kell érnünk, hogy az emberek motivációt érezzenek arra, hogy beoltassák magukat.A Szövetség ezért azt javasolja, hogy egy bizonyos oltottsági szint elérése után (a felnőtt lakosság 60-65%-a) a beoltott emberek "jutalmat" kapjanak, olyan jutalmat, amely az országnak is hasznára válik. Mindenki, aki beoltotta magát, 100 eurós utazási utalványt kapna, amelyet belföldön, az idegenforgalmi szektorban lehetne elkölteni.Az MKP elnöke szerint ezzel két legyet ütnénk egy csapásra, hiszen egyrészt nőne a motiváltság, másrészt megsegítenénk vele a járvány miatt legyengült idegenforgalmi szektort.
Mózes Szabolcs az Összefogás elnöke az oltás népszerűségének fontosságát hangsúlyozta, illetve kiemelte, hogy a vakcinákkal kapcsolatos féilnformációkkal és hoaxokkal szemben szervezett körülmények között kell felvenni a harcot. "Százmilliókat költöttünk tesztelésre, nem tudjuk, mennyire érte meg" - tette fel a kérdést a pártelnök. "Csak a közeljövőben derül ki, meztelen-e a király" - szögezte le Mózes azzal kapcsolatban, hogy hamarosan nem a vakcinák száma, hanem az oltás népszerűsége lehet a kampány szűk keresztmetszete. Egy megyeelnök többet költ saját kampányára mint az állam az oltási kampányra, mondta el Mózes, ezen változtatni kell!
Horváth Zoltán Tallós polgármestere, a Most-Híd galántai járási elnöke az önkormányzatok szerepének fontosságát hangsúlyozta. Kiemelte, a tömeges tesztelés során is hatékony segítséget nyújtottak a települések, az oltási kampányban is lehetne rájuk számítani. Ahogy vannak mobil tesztelőállomások, úgy mobil oltópontokat is lehetne létrehozni. Sokaknak, főleg az idősebb korosztálynak körülményes eljutni a városi oltópontokra, megfelelő szervezéssel, egy-egy mobil oltóponttal a falvak lakosságát is eredményesen lehetne oltani.
Újságírói kérdések
Tervez-e koordinált oltást népszerűsítő kampányt a Szövetség?
Ez elsősorban a kormány, az egészségügyi és a belügyi tárca feladata. De épp a népszerűsítés az egyik oka annak ,hogy ez a mai sajtótájékoztató megvalósult. Forró Krisztián és Mózes Szabolcs elmondta, mindketten regisztráltak már oltásra, Horváth Zoltán úgy fogalmazott, kivár, szeretné magát orosz vakcinával beoltatni.
Mely oltóanyagokat kellene használni?
Mindhárom politikus egyetértett abban, ezt a kérdést nem nekik kell megválaszolniuk. Szlovákiának megvannak a megfelelő szakemberei, ha ők azt mondják egy oltóanyagra, az biztonságos és hatékony, nincs okunk kételkedni ebben. Horváth kiemelte,
(...) a legjobb oltóanyag, ami már be van adva!
Mit gondolnak a védettségi igazolásról, vakcinaútlevélről?
Mózes Szabolcs szerint a dolgok jelenlegi állása alapján várható, hogy "ebbe az irányba mennek el a dolgok". Ez is egyfajta motiváció lehet.
A Szövetség alakulása és a három párt közti ellentétek kapcsán Forró leszögezte,
a nézetbeli különbségek természetesek, azokat tudomásul kell venni, de az első és legfontosabb dolog az, hogy "mind magyarok vagyunk". Az egységes és közös fellépés elkerülhetetlen. Gyimesi György, OĽaNO-s parlamenti képviselő esetleges szerepe kapcsán úgy Forró Krisztián, mint Mózes Szabolcs elmondta, a kérdés nem aktuális, de mindenkivel szívesen együttműködnek, aki a felvidéki magyarság hasznára van.
Forrás: ma7.sk / Pomichal Krisztián