Az Európai Bizottság néhány hete ideiglenesen felfüggesztette Szlovákia számára az Európai Unió által nyújtott támogatások kifizetését a tizenegy közül kilenc operatív programban. Más hiányosságok mellett Brüsszel nyilván megelégelte az EU források felhasználását övező klientelizmust és korrupciót.

Ezt támasztják alá azok a hírek, melyek arról a társaságról szólnak, melynek erős beágyazottságára az egyes operatív programok irányító hatóságainál a napokban derült fény. A társaság pályázók, zömében települések számára végzett külső projektirányítást, vagyis a folyamat elejétől, a pályázat kidolgozásától a végéig, a sikeres pályázat elszámolásáig vállalta az uniós pályázat lebonyolítását. Kiderült, hogy hetven uniós pályázatnál bábáskodott, s minő véletlen, mind a hetven pályázat támogatásban részesült. Telitalálat!  Ez a klientelizmus szofisztikált, kifinomult formája, ugyanis formálisan minden rendben van, ám a háttérben gyakran súlyos összefonódásokra derül fény.

Az egészségtelen folyamat lényege a következő: az irányító hatóságok, vagyis a szaktárcák megbízásából valakik e társaságot ajánlották a polgármesterek figyelmébe (szűk körben), amennyiben sikeresen szeretnének pályázni. A személyi összefonódásokból pedig olyan láncolat jöhetett létre, amely a megszólított pályázókat kiemelt elbánásban részesíthette az operatív programok irányító hatóságainál, másokat pedig esélytelenné tett. A kérdés persze az, mindennek mi az ára. Vagyis a sikeres pályázónak az elnyert támogatás mekkora részét kell ilyenkor visszaszolgáltatnia?
Az Európai Uniós pályázatok mintegy 13-14 éves története folyamán (az előcsatlakozási alapokat is figyelembe véve) a pályázatok külső irányítása, menedzsmentje egyrészt speciális szakmává nőtte ki magát, másrészt e szakma a klientelizmus és a korrupció melegágyává vált. Az illetékesek emiatt bonyolították a pályázás folyamatát a végletekig, az itteni adminisztratív követelmények gyakran többszörösen túlszárnyalják a brüsszeli által felállított követelményrendszert, hogy ily módon a lehető legerőteljesebben szűkítsék a potenciális pályázók körét. A támogatásból visszajuttatandó pénzösszeg, annak százalékaránya ma már esetenként arcátlanul magas méreteket ölt olyannyira, hogy irreális annak kigazdálkodása. Számos potenciális pályázó hajlandóságának ez a jelenség szab végzetes határt. Ennek következtében számos településvezetőnek és vállalkozónak elment a kedve a pályázástól. Az eredmény pedig: tíz éve a benyújtott pályázatok egytizede volt sikeres, ma csupán egyharmada, egynegyede. Akad azonban olyan pályázati felhívás is, amelyben szinte minden benyújtott pályázat eredményes lett, mert a „külsőleg irányított pályázatokon” túl más nemigen nyújtotta be pályázatát. Nem látták értelmét, pedig nagy szükség lenne az uniós támogatásra. Kedvüket szegte a tízegynéhány éve kialakult rendszer. A másik súlyos következmény, hogy Szlovákia az elmúlt, 2007-2013 közötti hétéves uniós időszakban eddig a számára megítélt 11,4 milliárdos keret felét tudta csupán felhasználni. Az n+2 szabályzat értelmében a pályázók 2015. júniusáig használhatják fel az előző időszak Európai Uniós támogatásait. Ha ez így fog folytatódni, Szlovákia nettó felhasználó országból nettó befizető országgá válik.

Csodálkozunk ezek után Brüsszel hozzáállásán? A tét pedig magas, a kormányfő szavait idézve: Szlovákiában az elmúlt tíz év folyamán a beruházások 80 százaléka Európai Uniós támogatással épülhetett fel, amelynek mértéke a közszférában a beruházás költségvetésének 85 százaléka, a vállalkozási és vállalati szférában általában a beruházás keretének 50 százaléka.  E lehetőségtől a jövőben kár lenne megválni. Alapos kurzusváltásra van szükség, átláthatóvá, tisztábbá kell tenni tehát a folyamatot. Brüsszelben feladták a leckét az operatív programok irányító hatóságainak.

Farkas Iván, az MKP gazdaságpolitikai alelnöke