1919. január 1-jén a Csehszlovák Légió elkezdte Pozsony megszállását, melyet a város polgárai ideiglenes állapotnak tekintettek. Miután a csehszlovák kormány Szlovákia igazgatásával megbízott Szlovák Teljhatalmú Minisztériuma Zsolnáról Pozsonyba költözött, a helyiek általános sztrájkba kezdtek.

1919. február 12-én, a régi vásárcsarnok előtti Vásár téren több ezres tüntető tömeg gyűlt össze. A demonstráció nem nemzetiségi alapon szerveződött, a munkástanácsok hívták össze elsősorban szociális követelésekkel. Bár a tüntetést a várost irányító olasz katonai parancsnok engedélyezte, a cseh-szlovák legionáriusok mégis több irányból belelőttek a fegyvertelen tömegbe. Ezt később azzal indokolták, hogy a tömeg hógolyóval dobálta őket. Pozsony város korabeli kinevezett képviselőtestületének közgyűlési határozatában olvashatjuk: „El nem vitatható, hogy még azon esetekben is, hol a katonaság provocatioval akarja fegyveres beavatkozását megokolni, a felhozott ok minősége a visszatorlás rettenetességét nem mentegetheti.”A sortűz 7 halálos áldozatot és 23 sebesültet követelt. A vártanúk a Csalogányvölgyi temetőben nyugszanak.

A 86 évvel ezelőtti tragédiát megelőző történések - a magyar egyetem bezárása, a magyar nemzeti szimbólumok betiltása, a polgárok szabad mozgása és a sajtó korlátozása – mind olyan intézkedései az elnyomó hatalomnak, amelyekkel másodrendűvé alacsonyította saját polgárait. Az állami hatalommal való visszaélés az ország nemzeti kisebbségeivel, elsősorban velünk, magyarokkal szemben, a mai napig nem szűnt meg. Gondoljunk csak Zsák-Malina Hedvig ügyére vagy az állampolgárságuktól megfosztott felvidéki magyarokra.

A nemzetállami eszme szolgálatába állított hatalom kizárja a nemzetek közti békés együttélést. Közös múltunk tragikus eseményeiből tanulnunk kell, nem feledve azokat, akiket a háború okozta sebek békeidőben tettek mártírrá. A Magyar Közösség Pártja kegyelettel emlékezik meg róluk.