A mostanában zajló falunapok részét képezi a csallóközi falvakban az 1965-ös dunai árvízről való megemlékezés is. Az 50 évvel ezelőtti események részesei tartalmas beszámolókkal szolgálnak a tragédiáról, s az elmúlt években beszámolók, monográfiák is születtek róla.

Az 1965-ös dunai árvízről a hírekből elsősorban azt tudhatjuk meg, hogy kétségkívül ez volt a szlovákiai magyarokat sújtó természeti katasztrófák közül a legnagyobb. A rendkívül nagymértékű tavaszi esőzéseket kísérő többhetes árvíz június elején tetőzött a Csallóköz térségében. Noha a Pozsony és Párkány közötti szakaszon gyors ütemű gátépítési és megerősítési munkálatok kezdődtek, a 8 méter fölötti magassággal tetőző vizet nem tudták megfékezni: a Duna június 15-én Patnál, két nap múlva pedig Csicsó és Kulcsod között áttörte a gátat. A gátszakadás nyomán a folyó az Alsó-Csallóköz nagy részét elöntötte, ennek következtében több tízezer hektár termőföld került víz alá. A Dunaszerdahelyi, Komáromi és Érsekújvári járás több mint félszáz településéről 53 ezer személyt kellett evakuálni, miközben házak ezrei dőltek össze vagy rongálódtak meg. A víz néhány települést napokra elvágott a külvilágtól, Komáromot pedig egy ideig csak Magyarország felől lehetett megközelíteni.

A tömör híradáson túl komoly emberi üzenete van a 65-ös árvíznek, ez pedig az összefogás ereje. Nemcsak az árvíz sújtotta települések lakosai segítették egymást minden emberi erőfeszítést bevetve, hanem a hadsereg és az önkéntesek is. Az árvíz levonulása után az óriási anyagi károkat szenvedett Csallóköz megsegítésére országos mozgalom indult, amely során szlovákok és csehek ezrei is jöttek önzetlen módon a magyar falvakat megsegíteni, magyar gyerekek százait pedig több héten keresztül más vidékeken helyezték el. Ez az üzenet minden korban érvényes, hiszen a múltból tanulunk, s a tanulságok kiaknázásával lehetünk emberiesebbek.

Az MKP sajtóosztálya