A dunaszerdahelyi városi önkormányzat június 23-án megtartott képviselő-testületi ülésén többek között a városi díjak adományozásáról is szavaznunk kellett. Előtte az ad-hoc bizottságban, ahol a bizottsági elnökök vettek részt, illetve a városi tanácson is értesültek az illetékes képviselők, hogy kik kapják majd az elismeréseket. Az egyik jelölt Pázmány Péter volt, a város korábbi polgármestere. Sem a bizottságban, sem a városi tanácsban hangos tiltakozás nem volt ez ellen, a kamerák kereszttüzében a plénumon viszont már annál inkább.
A függetlenként bejutott, de időközben a Most-Híd párthoz visszatért képviselő olyan rágalmakkal illette a város korábbi polgármesterét, amelyet megemészteni máig nem tudok. Mivel Pázmány Péter polgármesteri időszakában nem voltam még városi képviselő, az akkori testületi ülésekről nem tudok beszámolni. Viszont el tudok mondani mást, mint egyszerű dunaszerdahelyi polgár, aki figyelte a város életét és történéseit.
Tudom azt, hogy Pázmány Péter a városért élt és tette mindennapi munkáját. Ha nem így lett volna, akkor ma a város inkább hasonlítana egy lerobbant szocialista épületekkel mesterségesen beépített egyszerű városkához, mintsem egy világhírű magyar építész, Makovecz Imre által megálmodott igazi mezővároshoz! A kultúra, a magyarság, a lokálpatriotizmus támogatója volt. Neki köszönhetjük többek között, hogy a megalakult Kortárs Magyar Galéria, és nem más városban lett a székhelye, hanem Dunaszerdahelyen. Majd ismét csak az ő hivatali időszakában került sor arra is, hogy a Vermes-villa impozáns épületét a város vette meg, és nem az éjszakai élet ütött benne tanyát. De ha körbenézünk a városban, az Ő hivatali idejében épült át szinte egész Dunaszerdahely. A Fő utca, a Vámbéry tér, a Városháza. Az organikus építészet egyik legkiválóbb alakja, Makovecz Imre vezetésével szépült meg városunk. Nemzeti ünnepeinkre van hol emlékeznünk, hiszen március 15., október 6. és 23., vagy augusztus 20. kapcsán vannak emlékműveink, amelyek ékesítik városunkat, és olyan kiváló művészek készítették azokat, mint Lipcsey György vagy Nagy János elismert szobrászművészek.
Tudjuk azt is, hogy aki dolgozik, az hibát is követhet el. Minden bizonnyal így van ez mindenkivel, Pázmány Péter is követhetett el hibákat. De tegyük a szívünkre a kezünket: vajon mi nem hibáztunk még életünkben?
Szerette, és a mai napig szereti a sportot, a labdarúgást. Ő maga is futballozott Komáromban. Dunaszerdahelyen is szerette volna, ha a DAC a legmagasabb osztályba kerül vissza. Véghezvitte ezt is, a kezdeti öröm sajnos nem tartott sokáig. Ezért viszont nem lehet egyedül csak őt hibáztatni!
A város polgárai többször is bizalmat szavaztak neki, mígnem 2008-ban egy alkotmánybírósági döntés értelmében új választásokat írtak ki Dunaszerdahelyen, és a 2009-es időközi választásokon már nem indult.
Számomra a 2008. november 1-jén történt DAC-Slovan bajnoki mérkőzés utáni bátor kiállása mindig arra figyelmeztet, hogy az igazságért minden körülmények között harcolni kell. A brutális rendőri attak nyomán több szurkoló megsérült. Pázmány Péter, miután látta, mi történt, azonnal értesítette a nagykövetséget, és a helyszínen tartózkodó Berényi József, aki akkor parlamenti képviselő volt, azonnal a mérkőzést biztosító rendőri szervekhez fordult magyarázatért. A mérkőzés utáni napokban sajtótájékoztatón mutatták be a felvételeket, melyeken jól láthattuk, hogy a szurkolókra egyszerűen csak rátámadnak a rendőri egységek. Akkor Pázmány több pontos kérdést intézett a belügyminiszterhez, válasz mindmáig nem érkezett rá.
Vajon mindenki rosszul ítélte meg, akik idáig kitüntették Pázmány Pétert munkásságáért? Nem hinném, hogy így történt!
Fekete és fehér volna egy ember élete és munkássága? Véleményem szerint nem, ez mindannyiunkra vonatkozik. Vajon kinek van joga megítélni a másik embert tetteiért? Vajon bizonyítékok nélkül ki vádaskodhat?
A kérdésekre mindenki saját magának válaszoljon. Manapság könnyen dobálóznak egyesek át nem gondolt módon olyan kifejezésekkel, amelyek megbélyegezhetik egy ember egész életét, munkásságát. Nem tartják tiszteletben a másik családját, korábbi érdemeit. Csak a rossz hír a hír, a jóról nem kell beszélni…
Hiszem és vallom, hogy ember ember felett nem ítélkezhet, az a Teremtő dolga. Ott fogunk majd állni előtte és számot adunk életünkről, tetteinkről. A vádló és a vádlott is.
Én büszke vagyok arra, hogy megismerhettem Pázmány Pétert, és kívánok neki továbbra is jó egészséget, sok boldog évet családja körében!
Karaffa Attila
önkormányzati képviselő