Pénteken Komáromban, az oktatásügyünk és kisiskoláink megmentéséért tartott nagygyűlésen elgondolkodtam. Elsősorban azon, hogy az egyik oldalon források hiányában megszűnés fenyegeti a kisiskolákat, a másik oldalon pedig állami forrásainkból kell eltartani bevándorlókat Bősön és az ország további táboraiban. Egyelőre néhány száz bevándorlót „vettünk át” Ausztriától, ám a közeljövőben, minden bizonnyal, több ezer törzsbevándorlóról kell majd gondoskodnunk a kvótákról szóló brüsszeli szavazás következtében.

Elgondolkodtam azon is, ha a tömeges népvándorlás netán ellentétes irányú lenne, vajon hogyan fogadnának bennünket, európai keresztényeket az Arab-félszigeten, Elő-Ázsiában?  Tárt karokkal várnának-e bennünket, mint ahogyan azt ma a vándorok elvárják Bajorországtól, Svédországtól, Ausztriától és az Európai Unió további országaitól? Mindenesetre láttuk, hogyan bántak el Egyiptomban a kopt keresztényekkel. Persze nem szabad általánosítani, ám ne feledjük el, 1991 óta az Arab-félszigeten és Elő-Ázsiában folyamatosan zajlik valamilyen háború. Érdekes, 23 éve alatt semmilyen népvándorlást nem tapasztatunk. Csak most és itt az öreg kontinensen. Netán a véletlen műve ez? Bizonyára nem.

Akkor viszont felmerül a kérdés, a népvándorlás kirobbantásával mi a szervezők célja?  Az öreg kontinens civilizációs, demográfiai, társadalmi letaglózása, avagy a közjó megteremtése szerte a világon, a kontinensenként, nagyrégiónkét igencsak elmélyült életszínvonalbeli különbségek látványos és rohamos csökkentése? Ebbe a csapdába önként, dalolva táncolnának be a németek és a skandinávok? Nehezen hihető. Amennyiben a két feltevés közül az utóbbi igaz, akkor vajon Közép-Kelet Európa, az unió perifériájára szorult országok széles tömegei, melyik végletbe tartoznak, a társadalmi folyamatok irányítói hova soroltak bennünket? A közjó, a népjólét avagy a leszakadók, a népvándorlók  csoportjába? Mindenesetre e kérdésre a régióinkban felnövekvő ifjabb generáció megadta a választ. Lábbal. Tömegesen vándorolt és vándorol kontinensünk nyugati fertályába. Egyszerűen azért, mert kiegyensúlyozott, kiszámítható, harmonikus életet szeretne. E ponton nem érdemes ellenpéldálózni az Európai Unió fejlesztési alapjaival, mert a nagy perselybe Közép-Kelet-Európa országai is befizetik a számukra kirótt összeget. Függetlenül attól, az adott országnak mennyit sikerül felhasználni a számára meghatározott pályázati keretből. Amit pedig a nyugatiak ránk áldoznak, az évente az államháztartásuk (nagyjából az állami költségvetésük) 2 százaléka, vagyis a hazai össztermékük durván fél százaléka.  Persze, nekünk ezt is illedelmesen meg kell köszönnünk, ezért hálásnak kell lennünk. Ám mindezért nagyon nagy árat fizettünk. Feláldoztuk iparunk jelentős részét, kiszolgáltattuk a piacot, a teljes kiskereskedelmet. Az utóbbi következtében tönkrement a könnyűipar, a mezőgazdaság, az élelmiszeripar tetszhalott állapotba került. Emiatt ennyire magas a munkanélküliség, különösen régióinkban, az ország déli járásaiban. A társadalmi folyamatok irányítói valahogy nem találták meg az elfogadható egyensúlyt a piacok megszerzése és a társadalmi felelősség között itt, kontinensünk középső és keleti részén. Nyugaton megérthetnék: régióinkban emiatt is ütköznek ilyen súlyos ellenállásba a bevándorlás és a népvándorlás tekintetében. Másodszor nem szeretnénk a vesztesek kategóriájába tartozni. Nem szeretnénk, hogy újra rajtunk csattanjon az ostor. Ezt idejekorán felismerte a magyar, a szlovák és a cseh kormány. A lengyelek pedig félúton megtorpantak. Vagy megtörték őket. Népük hamarosan eldönti, hogyan tovább.

Úgy másfél éve furcsa folyamatok tanúi lehetünk kontinensünkön. Tőlünk keletre, itt a szomszédban dúl az ukrán háború. Előzményei, okai sokak számára ismertek. Tőlünk nyugatra meg zajlik a küzdelem kontinensünk, Európa arculatának megvédéséért. A civilek, a nép harcol politikusainak döntései ellen. Mi lesz mindennek a folytatása, vége? Attól tartok, alapvető társadalmi változások küszöbén állunk. A békés, töretlen társadalmi és gazdasági fejlődés végre uralkodjék el kontinensünkön és szülőföldünkön is.  Az életszínvonalbeli különbségek enyhítését, csökkentését, a közjó megteremtését elsősorban itt, kontinensünkön kellene végrehajtani. Ha már szoros kötelékbe tartozunk, szövetséget alkotunk - az Európai Uniót. Mindannyiunk érdeke ezt kívánja!

Farkas Iván, az MKP alelnöke