A helyi alapiskola diákjainak műsorával kezdődött Nagymadon az 1848-as forradalom és szabadságharc emlékének tiszteletére rendezett ünnepség csütörtökön a helyi temetőben. A községi önkormányzat rendezte emlékünnepségen több szónok is méltatta a magyar nép dicső harcának bátor hőstetteit. Elsőként Szalay Gyula római katolikus esperes plébános szólt az egybegyűltekhez, majd Sándor Zoltán, Magyarország pozsonyi nagykövetségének tanácsosa méltatta a rendezvényt. László Gábor polgármester ünnepi köszöntőjében úgy fogalmazott: A forradalmat indító március 15-e jelkép lett - a kivívott szabadság megőrzésének és az elvesztett szabadság visszaszerzésének szimbóluma. A nagymadi Bicsakfa Férfi Népdalkórus korabeli katonadalokat énekelt, így tették emelkedetté a megemlékezést. A Magyar Közösség Pártja képviseletében Menyhárt József, az MKP Dunaszerdahelyi Járási Elnökségének elnöke, valamint Németh Márta helyi elnök helyezett el koszorút a hősök emlékművénél. Az ünnepi rendezvény befejezéseként a résztvevők elénekelték a magyar nemzet himnuszát. (bi)