A Nyitra Megyei Önkormányzat megtartotta 18. képviselő-testületi ülését. A legfontosabb napirendi pont minden bizonnyal a megye jövő évi költségvetésének jóváhagyása volt. Nyitra megye jövőre kiegyenlített költségvetés alapján fog gazdálkodni, miközben a bevételi és a kiadási oldalon egyaránt 154,67 millió eurós végösszeg szerepel. Ezen belül a megye 10,85 millió eurót szán beruházásokra. Elsősorban a megyei közutak burkolat-felújítására, közlekedési infrastruktúra fejlesztésére valamint az oktatási, kulturális és szociális intézmények épületeinek bővítésére, korszerűsítésére. A megye területén tevékenykedő Leader társulások jövőre 250 ezer eurós támogatási összeget pályázhatnak meg, a kulturális intézmények 220 ezer eurót. Sporttevékenységre 220 ezer euró jut, az idegenforgalmi aktivitásokra 140 ezer euró.
A megyei képviselő-testület elfogadta az idei megyei költségvetés 7. módosítását, amelyben forrásokat biztosított a Kovácspataki Nyugdíjasotthon épületének felújítására, valamint a Párkányi Rendelőintézet számára egy forráskiegészítést az Európai Unió által finanszírozott épületfelújításra és eszközbeszerzésre.
A képviselőtestületi ülésen az MKP képviselőcsoportja nevében kifogásoltuk a megye hivatalos lapja magyar nyelvű változatának színvonalát, a megyei lap hasábjain előforduló számos nyelvtani és stilisztikai hibát. A képviselőtestület megbízta a megyei hivatalt, hogy a súlyos hiányosságot az év végéig küszöbölje ki.
A megyei képviselő-testület a tavalyihoz hasonlóan idén is elfogadta általános érvényű rendeletét, amelyben rögzítette az egyházi és magán művészeti alapiskolák, nyelviskolák és oktatási intézmények diákjai számára meghatározott fejkvótát. Annak összege a tavalyihoz hasonlóan idén is megegyezik az állami fenntartású oktatási intézmények fejkvótájának összegével.
A megyei önkormányzat jóváhagyta Nyitra megye idegenforgalmának stratégiai és marketingtervét a 2014-2020 közötti időszakra. A terv tartalmazza azokat a célkitűzéseket, amelyek elsősorban a megye déli járásait érintik. Legyen az a hévizi turizmus fejlesztése, kerékpárutak tervezése és megvalósítása, a vidéki turizmus, ezen belül a borturizmus, a vadászat és a horgászat, valamint a vízi turizmus fejlesztése. Különös figyelmet szentelnek a tervben tájékoztatásra és jelzőtáblák, jelzőberendezések telepítésére.
A másod- harmadrendű osztályú megyei utak burkolatfelújítása uniós forrásokból mindenütt megvalósult. Kivételt csupán a Lévai járás képez, ahol eldőlt, hogy mégsem kap új burkolatot az Ipolypásztó és Szete közötti megyei útszakasz, mivel a közbeszerzés az illetékesek hozzáállása miatt végérvényesen meghiúsult. Megállapodtunk abban, hogy ha a jövő évben nem lesz megfelelő uniós pályázati felhívás, ahol a hiba orvosolható, akkor a megye saját költségvetéséből fedezi majd a fenti útszakasz burkolatfelújítását.
Farkas Iván, Nyitra megyei képviselő, az MKP frakcióvezetője