A Magyar Közösség Pártja Dunaszerdahelyi Járási Konferenciája 2016. december 9-én járási elnökké választotta Fenes Ivánt, Bős város polgármesterét. A posztot korábban betöltő Menyhárt József a továbbiakban országos elnöki feladataira koncentrál.
December 8. 2016.
A Magyar Közösség Pártja Komáromi Járási Elnöksége december 7-én tartotta ülését Komáromban a párt járási irodájában, ahol a résztvevőket Becse Norbert járási elnök köszöntötte. A járási elnökségi ülés vendége Kocur László pártigazgató volt.
December 7. 2016.
A II. Gömöri Összetartozás Napja a Magyar Közösség Pártja, a Via Nova ICS és a Via Nova Baráti Körök szervezésében november 25-én a pelsőci kultúrházban került megrendezésre, ahol a Hogyan tovább gömöri magyarság?
November 30. 2016.
A Magyar Közösség Pártja Szenci Járási Elnöksége november 27-én tartotta ülését, amelyet Duray Rezső járási elnök nyitott meg.
November 30. 2016.
Advent első vasárnapján, 2016.
November 28. 2016.
Komáromban november 27-én délután a komáromiak együtt díszítették az ádventi koszorút a Klapka téren.
November 28. 2016.
„Ima a városért az adventi koszorú mellett” címmel november 27-én ünnepélyes ádventi gyertyagyújtást rendeztek Gútán.
November 27. 2016.
Az Érsekújvári járásba látogatott a Magyar Közösség Pártja elnöke, Menyhárt József.
November 22. 2016.
A kitelepítések 70. évfordulója alkalmából megemlékezést tartottak Bényben. A községből 1946. november 17-én indult az első tehervonat a Csehországba deportált lakosokkal.
November 22. 2016.
A 2016. november 16-i kibővített járási elnökségi ülés Rimaszombatban kiemelten foglalkozott a II. Gömöri Összetartozás Napja című rendezvény előkészítésével.
Pagination
- First page
- Previous page
- …
- Page 21
- Page 22
- Current page 23
- Page 24
- Page 25
- …
- Next page
- Last page