Az első napon megemlékeztek az I. és II. világháborúban elesettekről a helyi temetőben, majd kiállítás nyílt és megemlékezésre került sor az 1965-ös árvízről a helyi kultúrházban. Másnap zenés ébresztővel kezdődött a falunap.
June 23. 2015.
Nyárasd község önkormányzata 2015. június 20-án, szombaton rendezte meg az idei falunapot.
June 22. 2015.
A bacsfa-szentantali kegykép vérrel könnyezésének 300. évfordulóját háromnapos triduummal ünnepelték június 19. és 21. között.
June 22. 2015.
A falunap horgászversennyel, motorkerékpár-versennyel és különféle más versenyekkel indult a gyerekek és a felnőttek részére egyaránt.
June 21. 2015.
A falunap első napját a kiállítások megnyitója jellemezte: alapiskolások fotómunkái, az Ógyallai Művészeti Aalpiskola növendékeinek képzőművészeti kiállítása, a helyi kultúrház mellett működő kézimunkakör kiállítása, Klotton Gábor kaktuszkiállítás
June 21. 2015.
A falunap első napján kiállítás nyílt a helyi iskolák tanulóinak munkáiból, majd megvalósult a 2. Falunapi futás, este pedig a helyi kultúrházban kiállítás nyílt Olláry Ildikó munkáiból.
June 21. 2015.
A falunap első napján megemlékezést tartottak az 1965-ös nagy dunai árvíz 50. évfordulójáról. A második nap délelőtt gyerekprogramok, íjászbemutató és a Dogland kutyaiskola bemutatója szórakoztatta a résztvevőket.
June 21. 2015.
Gútán június 20-án a Sportcsarnok büféseinek szervezésében gulyásfőző versenyre került sor. A gútaiak „főzve” jótékonykodtak egy játszótér felújításáért. A főzőversenybe benevezett a Gútai Via Nova ICS csapata is.
June 20. 2015.
A Magyar Közösség Pártja június 19-én az Érsekújvári járásban Szímőn a Jedlik Házban is megrendezte a Beszéljük meg! elnevezésű rendezvényét.
June 20. 2015.
A Magyar Közösség Pártja Ógyallai Helyi Szervezete június 19-én „Beszéljük meg” fórumot szervezett a helyi Konkoly-Thege Miklós Városi Művelődési Központ kistermében.
Pagination
- First page
- Previous page
- …
- Page 56
- Page 57
- Current page 58
- Page 59
- Page 60
- …
- Next page
- Last page