A Magyar Közösség Pártja február 14-én kampányrendezvényt tartott a járás legkisebb településén: Bogyaréten, a helyi kultúrház nagytermében. A résztvevőket Aradi Mónika polgármester asszony, az MKP helyi szervezetének elnöke köszöntötte.
2016. február. 13.
Az MKP Dunaszerdahelyi járásbeli parlamenti képviselőjelöltjeinek szívügye, hogy minél többször találkozzanak, beszélgessenek a régió polgáraival. Így volt ez 2016.
2016. február. 13.
A Magyar Közösség Pártja jelöltjei február 10-én Dunaradványra látogattak. A kultúrház nagytermében a résztvevőket Vörös Attila, az MKP helyi szervezetének elnöke köszöntötte.
2016. február. 13.
A Magyar Közösség Pártja február 10-én kampányrendezvényt tartott Virten, a helyi községi hivatal kultúrtermében, ahol a résztvevőket Kovács János, a település polgármestere, az MKP helyi szervezetének elnöke köszöntötte.
2016. február. 13.
A hétvégén három csilizközi településen mutatkoztak be a Magyar Közösség Pártjának dunaszerdahelyi járási képviselőjelöltjei. Pénteken, azaz 2016.
2016. február. 12.
A Magyar Közösség Pártja február 11-én „Beszéljük meg sorskérdéseinket” címmel rendezvényt tartott Komáromban a Duna Menti Múzeum dísztermében, amelynek vendége Bayer Zsolt publicista volt.
2016. február. 10.
Február 9-én Ógyallán „Farsang Farka” címmel tartottak télbúcsúztatót. A rendezvény a busók zajos vonulásával kezdődött a Hagyományok Házából a Konkoly Thege Miklós Művelődési Központba, ahol a vidám kultúrműsor kezdődött.
2016. február. 10.
A Magyar Közösség Pártja február 8-án kampányrendezvényt tartott Bogyán a helyi kultúrház termében, ahol a résztvevőket Ravasz Ödön, az MKP helyi szervezetének elnökségi tagja köszöntötte. A műsorban fellépett Emmer Péter zenész.
Oldalszámozás
- Első oldal
- Előző oldal
- …
- Page 36
- Page 37
- Jelenlegi oldal 38
- Page 39
- Page 40
- …
- Következő oldal
- Utolsó oldal