Berényi József, az MKP elnöke ma, 2014.
2014. október. 6.
Az aradi vértanúk emléknapjának előestéjén Ógyallán az MKP szervezésében tartott rendezvényen bemutatták A költő visszatér című rockoperát. Ünnepi beszédet mondott Berényi József, a Magyar Közösség Pártjának elnöke.
2014. július. 7.
Az 56. Gombaszögi Országos Kulturális Ünnepélyt július 4. – 5-én szervezte meg a Csemadok Rozsnyói Területi Választmánya a Csemadok Országos Tanácsának megbízásából.
2013. április. 8.
Galántán a Magyar Közösség Pártja támogatásával a nagy érdeklődésre való tekintettel április 7-én kétszer mutatták be a Fehérlaposok című rockoperát, mely a felvidéki magyaroknak a második világh
2013. március. 25.
A nagy fejedelem, II. Rákóczi Ferenc születésének 337. évfordulója alkalmából 2013. március 24-én ünnepi megemlékezést tartottak Borsiban, a fejedelem szülőfalujában.
2013. március. 17.
Zsigárdon a református templomban emlékeztek az 1848-as magyar forradalom 165. évfordulóján. A rendezvény ünnepi szónoka Berényi József MKP-elnök volt.
2013. március. 8.
Szombaton délelőtt az érsekújvári Marianum épületében tartott tanácskozást az MKP Keresztény Platformja, melyen a nyugati és középső országrészben elterülő járások küldöttjei vettek részt.
2013. március. 1.
Dunaszerdehelyen - civil szervezetek kérésének is eleget téve - a városházára kitűzték a székely zászlót. A rendezvényen Hájos Zoltán polgármester meghívására Berényi József MKP-elnök is részt vett.
2013. február. 28.
Párkányban sajtótájékoztatón jelentették be azt az alulról jövő polgári és önkormányzati kezdeményezést, amely a Helemba és Ipolydamásd közötti Ipoly-híd felépítéséért fogant.
Oldalszámozás
- Első oldal
- Előző oldal
- …
- Page 71
- Page 72
- Page 73
- Page 74
- Jelenlegi oldal 75