Az Európai Mobilitási Hét elnevezésű rendezvényt szeptember 16 és 22-e között rendezte meg Párkány városa több szervezettel karöltve, köztük a Magyar Közösség Pártja támogatásával.
2015. szeptember. 21.
A második világháború hősi halottaira és civil áldozataira emlékeztek Udvardon, a Hősök Emlékművénél szeptember 11-én. Az emlékező közösséget Salgó Tibor, a Csemadok Udvardi Alapszervezetének elnöke köszöntötte.
2015. szeptember. 21.
A Rozsnyói járás keleti régiójában a Dernőért Polgári Társulás szervezésében szeptember 19-én, immár 15. alkalommal került megrendezésre a Csermosnya-menti Fesztivál. Idén Hárskúton léptek fel a környék éneklő- és tánccsoportjai.
2015. szeptember. 17.
Szombaton Muzsla Község Önkormányzata, a Csemadok helyi szervezetével karöltve, megrendezte a már hagyományossá vált szüreti felvonulást és vigadalmat.
2015. szeptember. 17.
Szeptember 11-13. között került megrendezésre a Naszvadi Napok. A háromnapos rendezvény reggel futóversennyel kezdődött.
2015. szeptember. 14.
Szeptember 12-én Szilasra érkezett a Magyar Szent Korona másolata. Az ünnepség a községben harangzúgással kezdődött. A Szent Korona menet a halastótól indult a Fő utcán keresztül a kultúrház melletti rózsakertbe, ahol a gyülekező volt.
2015. szeptember. 14.
Szeptember 11-13. között került megrendezésre a Bátorkeszi Falunapok. Az esemény hivatalos megnyitó ünnepségén Labancz Roland polgármester (MKP-Most-Híd) köszöntötte a résztvevőket.
2015. szeptember. 14.
2015. szeptember 13-án, a tűzvész után 3 évvel, felszentelték Krasznahorka várának magyar mesterek által újonnan készített harangjait, a váraljai római katolikus templom kertjében.
2015. szeptember. 14.
2015. szeptember 10. és 13. között immár 34. alkalommal rendezték meg Ipolyságon a Honti Kulturális Napokat. A hazai és vendégfellépők előadásai mellett kiállítás és utcabál is várta a látogatókat.
Oldalszámozás
- Első oldal
- Előző oldal
- …
- Page 45
- Page 46
- Jelenlegi oldal 47
- Page 48
- Page 49
- …
- Következő oldal
- Utolsó oldal