A Magyar Közösség Pártja Nagycétényi Helyi Szervezete Szent István emlékoszlopához hívta a község lakosságát Szent István-napi megemlékezésére 2016. augusztus 21-én.
August 22. 2016.
A rétei - Szent István tiszteletére felszentelt - római katolikus templomban szentmisével kezdődött a megemlékezés a magyar államalapító Szent István királyról. A szentmise keretén belül, amelyet Matus Jenő plébános mutatott be, megszentelésre ke
August 16. 2016.
Ünnepélyes ebéd keretében köszönt el Szesztai Ádámtól, Magyarország kassai főkonzuljától az MKP kassai járási elnöke, Filipko József, valamint alelnökei Major György és Ádám Attila.
August 16. 2016.
2016. augusztus 13-án a Csemadok Királyrévi Alapszervezete tizenharmadik alkalommal rendezte meg hagyománnyá vált gulyásfőző versenyét. A csapatok dél körül kezdték a főzést.
August 16. 2016.
Vajka Község önkormányzata, valamint a Vajk Polgári Társulás és a Vöröskereszt Helyi Szervezetének szervezésében XIII.
August 14. 2016.
2016. augusztus 11-13. közt került megrendezésre a hagyományos, immár XXXII. Galántai Vásár. A három nap alatt az idelátogatókat az árusok mellett rengeteg program, koncert várta. Lehetőség volt vásárolni, szórakozni, bort kóstolni.
August 9. 2016.
Gazdag programmal várták a résztvevőket Pozbán a hagyományos falunapon, amelyet az elmúlt hétvégén rendeztek meg a magyar tanítási nyelvű alapiskola udvarán.
August 8. 2016.
Tisztelegve III. Sobieski János és vitéz katonái emléke előtt, 2016.
August 3. 2016.
Nemzetközi részvétellel zajlott augusztus 2-án Dunaszerdahelyen a megemlékezés a roma holokauszt áldozatairól a Halpiac téren, a 2006-ban állított emlékműnél.
Pagination
- First page
- Previous page
- …
- Page 28
- Page 29
- Current page 30
- Page 31
- Page 32
- …
- Next page
- Last page