August 3. 2016.
Idén is kellemes környezetben, az Ardea üdülőközpontban rendezték meg a falunapot Köbölkúton az elmúlt hétvégén.
August 3. 2016.
Szombaton hatodik alkalommal került megrendezésre Csatán a hagyományos falunap. A színes programoknak ezúttal is a kultúrház melletti füves terület adott otthont.
August 2. 2016.
Nagyszabású rendezvénysorozattal ünnepelték Kamocsa község fennállásának 600. évfordulóját az elmúlt hétvégén. A Vág menti települést 1416-ban említik először az írások.
July 26. 2016.
Hétvégén újra ezrek látogattak el Dél-Szlovákia legnagyobb borfesztiváljára, a Kürti Borfesztiválra. Idén kilencedik alkalommal nyitották meg a borászok a kürti pincéket, hogy az elmúlt évek legízletesebb nedűivel kínálják a látogatókat.
July 25. 2016.
A Csilizközben fogadták a Szent Koronát hiteles másolatát július 23-án. Immár 20. alkalommal került megrendezésre a csiliznyáradi falunap, amelynek ezúttal különleges vendége volt. Maga a Szent Korona.
July 25. 2016.
A CSEMADOK Bényi Alapszervezete népviseleti találkozót rendezett az elmúlt hétvégén. A rendezvény megálmodója a Kocka házaspár volt, akik a régi fesztiválok hangulatát szerették volna felidézni a Garam menti településen.
July 25. 2016.
A Nyitra és Vidéke Célalap 14. alkalommal szervezte meg nyári gyermektáborát 2016. július 18 – 22. között a zoboralji Alsóbodokon. A táborozáson a zoboralji magyar tannyelvű alapiskolát látogató gyermekek vesznek részt.
July 20. 2016.
 
July 20. 2016.
Július 16-án falunapot tartottak Vágfüzesen. Délelőtt horgászverseny és főzőverseny vette kezdetét, majd kora délután a focitorna.
July 18. 2016.
Illésházán, július 16-án immár 18. alkalommal került sor a falunapi ünnepségre, amely hagyományosan ökumenikus istentisztelettel vette kezdetét.