Vzdelanie:
1982 – 1990 Základná škola vo Vrakúni
1990 –1994 Gymnázium s vyučovacím jazykom maďarským v Dunajskej Strede
1994 –1999 Filozofická Fakulta Univerzity Komenského; študijný odbor nemčina–maďarčina;
1997 jazykový kurz v Nemecku; Deutsch–Intensivkurs Universität Rostock
1997 –1999 paralelné štúdium – József Attila Tudományegyetem Szeged, Maďarsko
1999 PhD (doktorské) štúdium – Eötvös Loránd Tudományegyetem, Budapest
2007 úspešná dizertačná skúška (PhD.) v Budapešti
Pracovný pomer:
1999 – 2000 učiteľ nemeckého jazyka – Privatgymnasium s vyučovacím jazykom maďarským v Galante
2001 – Jazyková kancelária Gramma
2004 – Univerzita Filozofa Konštantína, Nitra
Osobné vedomosti:
práca s PC
Macromedia Flash MX – pokročilý
Adobe InDesign, QuarkXPress – pokročilý
Jazyky:
maďarský jazyk – materinský jazyk
nemecký jazyk – štátna skúška na FFUK Bratislava
slovenský jazyk – veľmi dobre
anglický jazyk – dobre
Ma Komáromban Grezsa István kormánybiztos úr a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége szervezésében adta át a “Magyar sarok” készségfejlesztő csomagjait a járás magyar óvodáinak.
S ami még jobb hír: bejelentésre került az óvodaprogram folytatása! Újabb magyar óvodák épülhetnek és szépülhetnek a Felvidéken!
Komoly sarokkő az EU kisebbségvédelmében: 13 év szünet után az Európai Parlament az őshonos nemzeti kisebbségek jogainak védelméről szóló határozatot fogadott el Strasbourgban!!!
(Kalmár Ferenc miniszteri biztossal és Csáky Pál EP-képviselővel tájékoztattuk a sajtót Pozsonyban...)
Imi,
drága barátom!
Ma eltemettünk Téged.
(Vagyis: dehogy!)
Fura volt.
Főleg azért, mert nem hittem el az egészet.
Olyan volt, mint egy vicc.
Végig vártam, hogy kilépsz a temető hóval nehezült tujái közül, kulcsaid csörrennek a csípődre csatolt kulcstartón, hajad összefogva, szemed huncut: és nevetünk az egész felhajtáson...
(Hogy megint kinevetjük a világot...)
De nem így történt.
Nagyon nem így.
(Sőt.)
Helyette ott álltunk, árván, fázott a lábunk; s ami még rosszabb: fázott bennünk a Hiányod!
Hidegen, kérlelhetetlen februári hidegen.
Tavasztalan hidegséggel.
(Ezt láttam Henyo szemében.
Ezt láttam Veréb Ati, Karcsi, Katika, Pityuka, Deni, Csánó Tomi, Meszi szemében.
Ezt láttam Mindenki szemében.
Persze, lehet, hogy túlzok...
...de az is lehet, hogy nem.)
Imi, amikor elvitték a tested, amikor elvitték közülünk, na, azt a zavarodottságot kellett volna látnod!
(De hisz láttad:-)
Álltunk.
Egymást nézve.
Hogy akkor most hogyan tovább?
Merre? (Milyen fekvésben?)
Álltunk, mint a megriadt gyerekek.
Álltunk, mint a fiaid, lányaid.
Álltunk, mint az árvák...
És aztán arra gondoltam, hogy nem Téged, hanem magunkat siratjuk.
És aztán arra is gondoltam: hé! Te nem erre tanítottál minket!
Nem a magunk siratására: sokkal inkább a magunk osztogatására...
Imi, bizarr, de még ma is összehoztál minket! Még ma is tanítottál minket...
Mindenféle embereket, ilyen vagy olyan világlátással...
Imi,
drága barátom!
Ma eltemettünk Téged.
Vagyis: dehogy!
Élsz bennünk.
Hogy továbbadjunk...
...kényes témák... (pl. szurkolóverés!?!)
Mindig jól szórakozom azon, amikor a magyar külügyminiszter vagy más kormánytag pozsonyi látogatásakor előkerül az újságírói kérdés: most, hogy ilyen kiválóak a magyar–szlovák államközi kapcsolatok, megnyitja Budapest a kényes témákat is?
Kettős állampolgárság?
Hedvig-ügy?
Dunaszerdahelyi szurkolóverés?
Barátaim!
Ezeket a kérdéseket leginkább azoknak a hazai magyar politikusoknak kellene feltenni, akik lassan két éve egy kormányban, egy koalícióban ülnek a korábban feszültségeket felhalmozó Ficóval és Kaliňákkal! Milyen gyakran kérdezik meg tőlük? Minden kormányülés után? Minden koalíciós egyeztetést követően? Esetleg akkor, amikor a koalíciós prioritásokat tárgyalják újra?
Vagy soha?
“Aztakutyamindenit”: mire jó a kettős mérce?
Vannak feladatok, amelyeket elsősorban itthon kell elvégezni, főként, ha eszközeink is vannak hozzá. A magyar kormány a szívén viseli a külhoni magyarság sorsát, segít, ahol csak tud – a sokszorosát adja a felvidéki magyar intézményeknek, mint a szlovák állam, amelynek adófizetői vagyunk –, de külső félként nem tud mindent elintézni helyettünk!
A kettős állampolgárság ügyében Budapest megtette, ami kötelessége volt: könnyen elérhetővé tette számunkra is.
A jó kérdés úgy hangozna: hogyan lehetett koalíciós csókot adni Ficónak anélkül, hogy az általa bevezetett diszkriminatív állampolgársági törvényt visszavonták volna?
Magyarország átvállalta Hedvig ügyét, állampolgárságot adott volt diáklányomnak, ügyét az ottani bíróságok fogják igazságosan elbírálni. De kérdem én: a szlovák belügyminiszter és kormányfő mikor kér tőle bocsánatot???
A magyar–szlovák államközi kapcsolatok valóban kiválóak. Használjuk ki őket, építkezzünk...
A házi feladatok elvégzését viszont azokon kérjük számon, akiknek ez kötelességük lenne...
