A magyar nemzetpolitikában egyre inkább előtérbe kerül a gazdaságpolitikai szemléletmód. Érthető, hiszen közösségünk tagjai akkor lesznek büszkék származásukra, hovatartozásukra, akkor azonosulnak majd igazán kultúrájukkal, vállalják büszkén anyanyelvüket, ha fejlődő, gyarapodó régiókban, környezetben élhetnek, ha szülőföldjük nem a leszakadó, hátrányos helyzetű térségek közé tartozik. Nemzetközösségünk akkor erősödhet igazán, ha tagjai nem a mindennapi megélhetéssel küzdenek, megteremtődik számukra az anyagi biztonság, többségük egy erős középosztály része lehet, ha zavartalan a családi béke.
E gondolatok számos felszólalásban visszaköszöntek a Magyar Állandó Értekezlet plenáris ülésén. Az értekezleten áttekintettük a 2015-ös esztendő mérlegét. Ez az év a külhoni magyar szakképzés éve volt. Felmérték az intézmények számát, típusát, a képzés színvonalát. Szlovákiában 39 oktatási intézmény került górcső alá. A szakközépiskolai, szakmunkásképző intézményi hálózat előnyei közé sorolták a heterogén képzési kínálatot, a kétnyelvű képzést és a gyakorlatias oktatást. A hátrányok közé pedig a nem kielégítő államnyelv-oktatást, az intézményi szétaprózottságot, valamint a jelentős párhuzamosságot – több szaktanintézmény kínál azonos képzettséget, miközben az adott képzésre jelentkezők száma az egyes intézményekben alacsony. A beérkezett adatok alapján a szlovákiai magyar nyelvű szakképzés presztízse 70 százalékban magas, 5 százalékban közepes, míg 25 százalékban jónak mondható. Számos határon túli szakközépiskolában, szakmunkásképzőben konkrét beruházások is megvalósultak, amelyek a képzés színvonalát növelhetik a jövőben.
A gazdaságpolitikai szemléletmód elmélyítése érdekében Magyarország kormánya, a Magyar Kereskedőház Zrt. segítségével magyar kereskedelmi irodákat nyit szerte a Kárpát-medencében. Számarányunkhoz képest a legsűrűbb hálózat éppen nálunk jön létre. Kassán és Dunaszerdahelyen az irodák már megnyíltak, hamarosan megnyílik az érsekújvári, rimaszombati, királyhelmeci, majd később a párkányi és ipolysági központ is. Az irodahálózat fő célkitűzése a kétoldalú kereskedelmi kapcsolatok élénkítése, bővítése.
2016 a külhoni magyar fiatal vállalkozók éve lesz. Számos olyan pályázat kerül meghirdetésre, amelyek a fiatal, gyakran kezdő vállalkozások támogatását, vállalkozási stratégiáik megalapozását, kereskedelmi partnerek felkutatását szolgálják majd. Szakmai programok sora veszi kezdetét, amelyen a kezdő vállalkozók elmélyíthetik elmélet is gyakorlati tudásukat.
Idehaza mindez a Magyar Közösség Pártja közvetítésével valósul meg. Szakmai alapon útmutatással segítjük majd az érdeklődőket. Nagyon szeretnénk, ha minél több vállalkozó illetve fiatal bekapcsolódna a programokba, később létrejöhetnének a vállalkozói körök, vállalkozói hálózatok. Egyik kitörési pontunk minden bizonnyal a vállalkozók, illetve a fiatal vállalkozók hálózatépítése, kapcsolatrendszerük kialakítása. A kapcsolatrendszeren belül pedig az üzleti tevékenység bővítése, serkentése, a gazdasági kapcsolatokon keresztül a közösségi szemlélet elmélyítése.
Farkas Iván, az MKP gazdaságpolitikai alelnöke