Javában tart a farsang, mulat a polgár. A szlovenszkói magyar is. Már ha van kedve hozzá ezekben a terhes időkben. Idén február 10-ére, korai dátumra esik hamvazószerda, tehát rövidre kell fognunk a vigadozást. Egyébként is, idén minden kurta, mint a mesebeli malac farka. A szavazóurnák is március 5-én várják a választókat, nehogy soká mérlegelhessenek, maradjon-e ez a kormány, ez a parlamenti képviselet, vagy jöjjön egy új csapat; egy hitelesebb, kevésbé pazarló, szociálisan érzékenyebb, s főleg olyan, amely nem a külföldi multik és a haveri nagy cégtulajdonosok érdekeit képviseli. Amelyik békén hagyja iskoláinkat, komolyan veszi a régiók és az önkormányzatok, egyszóval: a polgár terheit és kínjait.

Farsang idején politikusaink is felrakják az álarcot. Természetesen a legelőnyösebbet, legmosolygósabbat. Aztán jönnek az ígérgetések és régi-új szlogenek. Biztonságról, méltóságról, hipp-hopp gyorsasággal érkező Kánaánról. Ahogy azt megszoktuk.

A maszkok viselőit azonban nagyon jól ismerjük, név és lakcím szerint tudjuk, kit és mit takarnak. Tudjuk, milyen ordas jellem lapul egy-egy báránymosoly mögött, s azt is le tudjuk ellenőrizni, ki mit tett értünk, az érdekünkben. Van-e kézzel fogható eredménye az utóbbi négy év parlamenti tündöklésének, vagy csak erőtlen próbálkozások történtek. Mára kiderült, hogy a mézesmadzagról lemaradt a méz, és a szlovákiai magyarság egy helyben topog. A madzagnak csak az illatát kaptuk, valódi eredmények helyett majdnem-sikerekkel, jól kommunikált semmivel vakították a szlovákiai magyar polgárt. Leépülőben vagyunk, és ezt a folyamatot csak úgy tudjuk megállítani, ha nem hiszünk tovább a láthatatlan álarcot viselőknek.

Válasszunk valódi képviseletet, amely nem a széthúzás és megosztottság árkait ássa tovább, hanem a mi valós érdekeinket szeretné érvényesíteni. Olyat, amely a közösségért szeretne dolgozni, igazi önkormányzatiságot, önigazgatást kínál a szlovákiai magyarságnak. Hogy felzárkózhassanak a leszakadt régiók, megmaradjanak az iskoláink, ne legyen kérdéses az anyanyelv használatának joga.

Őry Péter